Orosháza utcái

Orosháza utcáiról A hónap című kulturális folyóirat (www.ahonap.hu ) folyamatosan közöl kisebb nagyobb írásokat. Ha valaki kíváncsi az utcákra érdemes elolvasni az írottakat.

Orosházi utcák, terek, emberek sorozatunk eddigi írásai:

1. Kós Károly utca 2007. március

2. Bajcsy Zsilinszki Endre utca (Komlósi út) 2007. ápr.- május

3. Zombai utca 2007. június

4. Árpád-kert 2007. szeptember

5. Árpád-kert II. 2007.december

6. Kertész utca és Tass utca 2008. jan-febr.

7. Szőlők I. 2008 március-április

8. Könd utca II. 2008. július - augusztus

9. Szőlők II. 2008.. nov.-dec.

10. Könd utca II. 2009. jan. február

11. Huba utca I. 2010. ’1. szám

12. Huba utca II. 2010. 3. szám

13.Huba utca III. 2010. 4 szám

14. Kossuth utca I. 2011.1. szám

15. Kossuth utca II. 2011.2. szám

16. Kossuth utca III. 2011. 3. szám

17. Kossuth utca IV. 2011.4.szám

18. Kossuth utca V. 2011. 5. szám

19. Iglói út I. 2011.6.szám

20. Iglói út II. 2012. 1 szám

21. Rajki József utca, 2012.1 szám.

Napi friss

Kilenc év után ismét költözik...
Kilenc évvel ezelőtt Rajki László szobrászművész irányításával restaurálták a Kossuth-szobrot. A munkálatokat akkor Verasztó Antal helytörténész naponta figyelemmel kísérte és rögzítette a munkálatok menetét. Az összefoglalója írásban is megjelent a JELEN - irodalmi almanachban. Most a főtér rendezése miatt el kellett mozdítani a szobrot, s ez jó alkalom, hogy most már hosszú távra mindazt elvégezzék, ami korábban elmaradt vagy nem került javításra.
Az eseményről beszámolt írásban és képekben az Oroscafé. Itt olvasható, illetve nyomon követhető a galériában a szobor költözetetése.
Kíváncsian várjuk, hogy új helyén lássuk Kossuthot-
Ezzel tulajdonképpen elkezdődött erőteljesebben Orosháza új főterének kialakítása, amelyet nagy reményekkel várja mindenki.
Ritka eseménye, alkalma egy városnak, hogy arculatot adjon, amely varázsossá teszi a várost.

Nagy Gyula centenárium

Nagy Gyulára emlékeztünk...

Az emléknap programjaíból: Emléktábla avatása a múzeum homlokzatán Ünnepi megemlékezések: Barna Gábor egyetemi tanár Szeged, Juhász Antal professor emeritus, Szeged, Nagy Zoltán megyei múzeumigazgató Szombathely, Szenti Tibor néprajzkutató, Szilágyi Miklós egyetemi tanár Budapest. Részletesebb beszámoló A HÓNAP 2011/6. számában olvasható.

Nagy Gyula nyughelye Orosháza alvégi temetőben.

Történelmünk

Fényesebb lesz a forradalom, ha fényesítik!
Holnap éppen száz éve annak, hogy bevonult a történelembe egy esemény, amit így szoktak aposztrofálni VÉRES MÁJUS ELSEJE OROSHÁZÁN.
Első lépésben összegezni próbálom, hogy mit lehet olvasni napjainkban erről az eseményről. Most kutakodom és sorra veszem a bejegyzéseket:
1. Wikipédia : "A csírázó agrárszocialista mozgalom országos visszhangot kiváltó szomorú eseménye volt 1891-ben az orosházi véres május elseje "
2. Szoborlap:
Az 1890. évi rossz termés következtében nagy volt az éhezés a föld nélküli agrárproletárok között is. A „Viharsarok” már korábban is fogékony volt a szocialista agitációra. 1891-ben Orosháza vált a szervezkedés központjává. A kormány rendeletben tiltotta meg a május elsejei felvonulásokat. A tüntető tömeg ennek ellenére a főszolgabírói hivatal elé vonult. A kivezényelt karhatalom sortűzzel és szuronnyal kergette szét a tömeget, több mint száz tüntető megsebesült. A környéken elterjedt megmozdulásoknak később halálos áldozatai is voltak Békéscsabán és Battonyán.
Az 1891-es véres események emlékére állított emlékmű a mai napig különböző színű politikai megmozdulások helyszíne.
3. Agrárszocialista mozgalmak: csekély mezőgazdasági munkabérek, a nagybirtok szorítása ellen tüntető paraszti tömegbe először 1891. május 1-jén Orosházán, május 2-án és 3-án Békéscsabán, júniusban Battonyán lőttek a kivezényelt katonák és a csendőrök.[5] Ezek voltak az első jelentős agrárszocialista megmozdulások. Ettől kezdve napirenden voltak az akciók, amelyek elsősorban a nagybirtok ellen irányultak - egyes helyeken földosztást követelő jelleget öltöttek. Bennük a mezőgazdasági szegényparasztság játszott vezető szerepet. Fő harci fegyverük - az ipari munkások példájára, s gyakran velük egy időben alkalmazva - a gazdasági tömegsztrájk (aratósztrájkok) volt. Követeléseikben is sok volt a munkásokéhoz hasonló (munkaidő csökkentése, béremelés).[4] A kormány kíméletlen fellépése ellenére 1894-ben ismét föllángolt a szegényparaszti elégedetlenség. Február 26-án egy népgyűlésen Szántó Kovács János terjesztette elő a földmunkásság követeléseit. Ennek folytatása is lett, április 22-én szintén Szántó vezette az elégedetlen parasztok hódmezővásárhelyi zendülését, melynek kiváltó oka az volt, hogy a rendőrkapitány a helyi munkásegyletben házkutatást tartott, majd az egylet vezetőjét letartóztatta. A felbőszült tömeg megostromolta a városházát, hogy kiszabadítsa vezérét. Csak a vásárhelyi huszárezred bevetésével lehetett a karókkal fölfegyverzett földmunkásokat szétszórni. A szocialista eszméket (a föld közösségi tulajdonát) valló Szántó Kovácsot letartóztatták és ötévi börtönre ítélték. A per során hitet tett a szocialista eszmék mellett; a bíróság előtti bátor helytállása, védőbeszéde nagy hatást tett a tömegekre[6][7] Kiszabadulása után is részt vett a szociáldemokrata földmunkás-mozgalomban.
4. Nagy Gyula . Az orosházi múzeum neve az 1950-es évek elejéig Juhász Balázs Múzeum volt. Ez természetes is, hiszen a gyűjteményt ő alapította. Felettes hatóságunk a MMOK, megkérdezésünk nélkül, Szántó Kovács Múzeum névre változtatta. Magyarázata a következő: Bármilyen nagy dolog is volt a múzeum alapítása, a Tanár Úr neve csak a városunk határáig élt. Ezzel szemben a Központunk tudatában úgy élt Orosháza, mint a Viharsarok góca. Miután az 189l-es véres május 1-i forrongásnak nem volt vezéralakja, a szomszédos Vásárhely segített ki bennünket. A vérbeli orosháziak nem tudtak szó nélkül elmenni a névcsere mellett. Elismerik, hogy Szántó Kovács János a vásárhelyi agrármegmozdulás kiemelkedő alakja volt, de semmi köze sem volt Orosházához — mondták. Röstellkedve vallom be, hogy akkor nem volt elég erőm és merszem megfelelő orosházi nevet ajánlani feletteseimnek. Napjainkig Szántó Kovács János neve már jelképpé vált, szívesen viseli a múzeum, a közönség is így fogadja.
5.A Magyarországi baloldal születése:
Agrár szocialista mozgalmak az Alföldön "1891 máj.1. Az 1890 évi rossz termés nyomán a téli hónapokban az ország legnagyobb gabonatermő vidékének számító Alföldi megyékben is ínség volt a földnélküli agrárproletárok között. A dél –alföldi megyék („Viharsarok „) már korábban is fogékonynak bizonyultak a mezőgazdasági munkásság sorait is megcélzó szocialista. agitációra. 1891 tavaszán Orosháza vált az agrárszocialista szervezkedések központjává. A nagybirtokokon végzett munkafeltételeinek a javítása és a napszám emelése érdekében május elsejére több alföldi településen is tüntetéseket készítettek elő. A kormány erre az egész ország területén megtiltotta a május elsejei megmozdulásokat.
Az orosházi munkáskörtől a főszolgabíró kobozta el a kör zászlóját, melynek a visszakövetelésére a tüntető tömeg a szolgabírói hivatal elé vonult. Az odavezényelt katonaság és csendőrség sortűzzel és szuronnyal kergette szét a tömeget :több mint 100 tüntető megsebesül

6. Újságcikk 2009-es ünneprül BEOL Munkát, kenyeret követeltek 1891-ben az orosházi földmunkások, aminek véres csendőrmegtorlás lett a vége. Az idén a Magyar Gárda Dósa-féle csoportja követelt munkát, kenyeret a helyi MSZP által szervezett megemlékezésen. De a Sün! elmaradt.
Orosházán hosszú évtizedek óta az egyik legnagyobb tömeget megmozgató esemény a munka ünnepe előtti fáklyás felvonulás, melyet a rendszerváltás óta az MSZP tart életben. Többnyire ismert szocialista személyiségek mondanak beszédet, majd a fáklyás menet a Dózsa György utcáról a belvároson át a piactérre vonul, ahol az előmajális minden kelléke jelen van a sörtől, lacipecsenyétől kezdve a mutatványosokon át az utcabálig.
Az idén sem volt ez másképp, annál is inkább, mert immár Orosháza is saját kormánytaggal Varga Zoltán személyében. Az eseményre eljött még és beszédet mondott Mesterházy Attila újdonsült frakcióvezető, korábban GyISM (ha valakinek még rémlik a Gyermek- és Ifjúsági Minisztérium neve) államtitkára, nem is akárki mellett: a tárcát akkor Gyurcsány Ferenc vezette.
A két beszéd szolid unalomba hajlott, aminek az is oka lehetett, hogy a távolabb állók a hangosítás erőtlensége miatt semmit nem hallottak (a gazdasági válság immár az audiotechnikába is begyűrűzött), így míg a szónokok a magukét fújták, a jelenlévők is jókat beszélgettek egymással.
A Magyar Gárda négy-öt helyi reprezentánsa (ők nem a Tisza István alakulat, hanem a Jobbiktól levált Dósa-féle társaság tagjai) vitt némi életet a várakozásba a volt könyvtár előtt: a beszédek kezdetekor se szó, se beszéd előrántottak egy transzparenst, rajta a klasszikus munkásmozgalmi felirat: Munkát, kenyeret, és ezt mindvégig a levegőben tartották. Mindezt a rendezők és a rendőrök egykedvűen vették tudomásul, pedig vicces lett volna egy Sün! akció.

Kulturális folyóiratunk : A HÓNAP

A hónap

1990-ben, a rendszerváltás idején Orosházán is hirtelen az újságok sorai jelentek meg. Éhség volt a diktatórikus városvezetés tiltó rendelkezései után egy kicsit kiszabadítani a szellemet, s a fiatal értelmiség egy jelentős része azt gondolta, hogy az új szabad lehetőségek ideje jön el. Gondolták, hogy Orosháza kilép a szürke középszerűségből, a rákényszerített ideológiai nyomás alól aztán felvirágzik a város. Sajnos nem ez történt. Sajnos nem igazán jött el az "orosházi felvilágosodás ideje", sőt időnként vissza-visszatért a régi kor nyomasztó emléke is, különösen akkor, amikor egyfajta restaurális jött létre a városban (néha hangvételében, néha módszereiben, néha tartalmában, de szemléletében mindenképpen a középszerűség, a kötekedés, az akadályok gördítése, a vidékies gondolkodás lett az uralkodó. Persze ezt sokan a Rendnek! fogták fel, s ez aztán szépen beleívódott a város lelkébe, s azt hiszem változtatni még jó ideig nem igen fognak tudni. Hacsak...mert lehetnek még itt is kultúrcsodák.

A rendszerváltás előtt egy évvel vagy talán kettővel, azért valami megpendült, hiszen újra lett újságja a városnak. 1974-ben tiltották be (értsd: szavazták meg) a városi pártbizottságon és városi tanácsnál is, hogy helyes a megyei pártbizottság elképzelése, nem kell ide újság. Olvassa mindenki a megyei lapot, meg a központi lapot a Népszabadságot. Ám a változó politikai légkör újból lehetőséget adott a helyi sajtó megteremtésének. Így indult el az OROSHÁZI NAPLÓ, amely aztán 1995-ben meg is szünt, mert az új hatalomnak nem tetszett a hangvétele. Ez a hetilap A/4-es formátumban jelent meg, s megpróbált véleményformáló sajtó lenni, de nem volt rá igazán lehetősége, hiszen anyagilag továbbra is függő volt a mindenkori helyi hatalomtól. Betéti Társaságként működött, s mivel nagyobb részaránya a korabeli városi tanácsnak, majd az önkormányzatnak volt, így anyagi okokkal azonnal meg lehetett szüntetni. Ez történt 1994 után, miutáb a dr. Gulyás Mihály vezette önkormányzatot felváltotta a korábbi ellenzéki önkormányzat (bal-liberális), s a lapot így megszüntették. Egyébként minden demokratikusan történt, hiszen a város lakói döntöttek demokratikusan, hogy kik legyenek a képviselők, s ennek következményeit már viselni kellett aztán. E lap helyébe lépett az OROSHÁZI ÉLET, melyről most nincs szándékom szólni.

Mint mondottam volt 1990 után a változást érzékeltette, hogy hihetetlenül megnőtt a sajtó iránti kereslet. Jórészt választási kampány-lapok kerültek az utcára, de volt másfajta kisérlet is, hogy a várost a szürkeség fölé emelje, de az itt élők erre már nem voltak elég befogadók. Ilyen lapok voltak: Párbeszéd, Orosházi Párbeszéd, Krónika, Orosházi Krónika, Orosházi Napraforgó, és A hónap című kulturális közéleti havilap, amely utóbbi 1990. decemberében indult, s mind a mai napig létezik, bár voltak kisebb nagyobb megszakítások. A lap 1990 decembere és 1997.májusa között nyomtatott formában jelent, aztán ideiglenes szünetelt, s 2004-ben internetes formában újraindult, és megjelenik mind a mai napig. A szerkesztőség ebből a kulturális lapból szeretne egy a kultúrára, oktaásra, könyvkiadásra, helytörténetre, képzőművészetre, színházra stb., odafigyelő folyóiratot szerkeszteni , mely rendszeres közléseivel egyfajta ízlésformálóvá lehetne tenni. Egyrészt maradnaaz internetes váéltozat, másrészt egy papírlapú kiadvány ( mintegy 3-500 példány) válhatna nyomtatott formában is. A kulturális folyóirat 32-48 közötti oldalszámon jelenne meg A/4-es formátumban negyedévenként.

Valós igény biztosan lenne erre a kiadványra, ha kellő támogatást kapnának a kezdeményezők.

Addig is ajánljuk A hónapot az interneten ITT. Bizunk abban, hogy elképzeklésünk támogatókra talál a városban.

Röpkék

A vidék kultúrája avagy a vidéki kultúra
A hónap című kulturális folyóirat (http://www.ahonap.hu/) oldalait lapozgatva rábukkantam erre a régi írásomra, Aztán nem oly régen ment el tőlem egy múlt iránt érdeklődő asszony, kinek férjét még a Dumitrás-érában ugyancsak meghurcolták, holmi adatokat szeretne közreadni, mert nem akarja, hogy elvesszen, s rájöttem, amit leírtam 2007-ben az még mindig nagyon, nagyon aktuális. De nem akarok itt filozófálni, jöjjön a három évvel ezelőtti írásom:
"A vidéki kultúra az nem sokat ér, mert giccses, sekélyes, silány, stb. tartják a finnyás ítészek. De a vidéknek lehet saját, sajátos a standardtól eltérõ egyedi és egyéni arculatú kultúrája. Orosházának van-e vidék-arca (szándékosan nem írtam vidéki arcot), vagy sincs. Ez dönt el mindent! Orosháza eredendõen a paraszti, az alföldi paraszti kultúra elemeire épült község majd város volt. Zombáról alig hozott magával néphagyományt, mert ott sem volt õslakos, hanem csupán menedéket, oltalmat kaptak egy idõre. Aztán onnan is jönni kellett, gyökeret nem igen eresztettek, s mindjárt egy újba csöppentek. Itt a mai Orosháza helyén elõbb életlehetõséget kellett teremteni, beilleszkedni a környékbeliek (fõleg Vásárhely) világába. Így eredendõen õsrégi hagyományról alig beszélhetünk. Amit Nagy Gyula Orosháza tudós néprajzkutatója munkáiban feltárt, az a Vásárhelyi puszta népének élete, s kevésbé Orosházáé eredendõen, inkább átvétel. Valami kevés még volt dunántúli, mert tudunk hímzésrõl, van a gasztronómiának is bizonyos sajátosan orosházi része, de másról nem igen. Nincs igazán folklórja. Aztán jött egy másik kultúrkör, ez a „Viharsarok népe”? kultúrája. Ez egy osztályharcos, politikai színezetû kultúra, nem az orosházi kultúra (Darvasék által teremtett, felkarolt baloldali kultúra, amely maga mellett nem akart mást megtűrni), ezzal inkább megpróbálták és teszik ma is az azonosítást. Ebbõl aztán nem lesz semmi, illetve mégis lett, mert egy hamis legendát teremtett, hogy bezzeg a „mi apáink álma az”, ne bántsuk, s hitették, hitetik, hogy tényleg az volt. Pedig inkább az ellopott álmok világa volt az.
Jelképe ennek a sajátos kulktrúrának ma is világos kifejezést nyer, egy a város politikai gondolkodásából fakadó szimbólikus jel megteremtésével. A helyszín a szebb időket megért Alföld Szálló mellett tér, ahol Kossuth Lajos szobra áll, s előtte a Kossuthnak ajánlott olvasmány, az "emberpiac-kő", hogy Kossuth olvassa éjjel-nappal a darvasi idézetet, melyet a helyi illetékesek A legnagyobb magyar falu című szociográfiából emeltek ki. ( Csendben merem megkérdezni: Vajon hányan olvasták az orosháziak közül - a nagyságokat is idéertve - ezt a könyvet, no és Darvas József valamennyi regényét, vagy legalább az orosházi kötődésüeket. Ha be kellene vallani, nagy bajban lennének itt az emberek!)
Másik réteg lenne a városi kultúra rétege. Ez már egy polgári érdeklõdést, ismeretanyagot, iskolában szerzett mûveltséget feltételez. De ez is felemás lett. Mire alakulgatott volna (Szépmíves Céh, mûvészetpártolók, gimnáziumpártolók , Rotary Klub stb.) a közönsége is, addigra már letûnt a kora, s vele egy világ is, s keletrõl importáltak az országba és keményvonalasan Orosházára is egy ún. proletár-kultúrát. Eredménye? Tömegkultúra kemény pártirányítással, egyéni
hangvételek eltûnése, ami itt-ott megmaradt, az kész csoda. Abban a városban, ahol a két világháború között 4 helyi
napilap is megélt sok más mellett, eltûnt a helyi sajtó a 70-es évek elején, s 1988-ig Orosházának nem volt saját lapja. Ami érték volt még, mindent elvittek Békéscsabára (pl. a múzeum könyvei, folyóiratai, tárgyai, Thék Endre szekrénye), s azóta sem került vissza. Erdõs Tóth Sándor tanyája, mezõgazdasági gyûjteménye az enyészeté lett. Eltûntek a
házak… S folytatni lehetne… de minek már. Egy jegyzet úgy sem old meg semmit, de legalább felhívjuk a figyelmet, hogy micsoda veszélyek vannak, ha a kultúra teremtõinek, kutatóinak nem kináljuk fel a kellõ
feltételrendszert, akkor Orosházán nem a VIDÉK kultúrájának egy színfoltja lesz, hanem csak vidéki kultúra továbbra is.
Orosházának talán előbb-utóbb kialakul a vidék-kultúrája, ami remélhetőleg értékes, színvonalas vidéki kultúra is lesz!
(Fülöp)

Városimázs

A város lenyomata a lelkünkben van.... I.rész

(A 2010. július 19-i szöveg újraközlése, mivel most fejeztem be az adott részt!)

Már régóta izgat az a kérdés, hogy milyen kapcsolatok, motivációk határozzák meg viszonyomat a városhoz, pontosabban viszonyunkat a városhoz. Orosházán évtizedek óta szóbeszéd, hogy nem köti ide lakóit, polgárait, embereit, főleg a fiatalok menekülnek. Persze ez is viszonylagosan igaz, mert olvasom azt is, hogy sokan szeretik, de azok szeretik, akik tudtak már valamilyen hagyományt teremteni, a közösségi együttlét örömeit létre tudták hozni, De sokan vannak a menekülök, és jelentős a közömbösök száma is. Persze a bizonytalan léthelyzetek mindenkit állandó mozgásra ösztönöznek, meg aztán van néhány fertelmesen káros ideológiai maszlag, amely Amerikából gyűrüzött be a honi oktatási rendszer és az értelmiség egy részének munkája nyomán, hogy állandóan változtatni kell, nem szabad generációs szokásokat kialakítani (bár ez utóbbit a kommunista ideológiai is keményen írtotta, vallotta), s ezért sikerült egy sor biztonságot adó köteléket szétdarabolni, semmissé tenni. Ebből létrejött a mi kis helyi kiábrándultságunk, vagy uram bocsá' nihilizmusunk.

Vizsglódásom, elmélkedésem tárgya az orosháziasság, s benne én is, mindehez hogyan viszonyulok. S ekkor eszembe jut, egy érdekes mozzanat e város életéből, ami egy megjegyzéssel idéződött fel, mikor egy igencsak jeles és tiszteletreméltó orosházi gondolkodót ünnepeltünk kis zárt körben a Napfény Rekreációs Vendéglátó épületében (akkor még működött, ma már nem !) , aki az ünnepség vége felé azt mondta, hogy Orosháza azért olyan, amilyen, mert akik jöttek, megfojtották - nem felemelték - az egykori alapítókat, tehát meghódítottak lettek, akik teremteni akartak. Tehát az új lakók lettek a hódítók, uralkodók, s akik itt voltak, az alapítók, egy része polgár?, másik része Orosházán élő!

Ez a három csoport a városhoz való viszonyt is tükrözi.

Mostanság gyakran elgondolkodom azon, hogy milyen város Orosháza! A kérdésre keresem a választ, s közben fogodzók után kutatok, ami megmutatná nekem a város igazi, jellemző, szenvedélyes, elbűvölő, magához ölelő, ragaszkodó, engem is szerető, nyugalmat árasztó, esztétikai élményeket kínáló, mély szellemiségével magához láncoló arcát. Igen ezt az arcot keresem, egy értelmiségi jó közérzetének a sarokpontjait keresem. Keresem azokat asugárzó szellemi tűzfészkeket, melyek mellé, jó letelepedni, beszélgetni, alkotásra felkészülni.
Ilyen lenne a város első lenyomata, ha megtalálom: ez az ÍRÁS.
Mit is takar ez az alcím? Személyeket, alkotókat, akik írásaikban megrajzolták Orosházát, s olyan előremutató városimázst teremtettek, amely megteremti Orosháza varázsát. Nos, nincs könnyű helyzetem, mert egyrészt ilyen összegző munka, tanulmány, amely a a város és az írás, a könyv (regény és vers, novella stb.) viszonyát feltárta volna. Vajon miért nincs? Nos ez éppen olyan kérdés, mint legutóbb Varga László művész-tanár kiállításának megnyitóján is mondtam: évek, évtizedek óta figyelem az alkotásokat ésaz orosházi evangélikus templomon kívül alig találok orosházi vagy gyopárosi lenyomatokat. Vajon nem vonzó a kép? Talán, nincs olyan tájrészlet, amit érdemes az ecsettel vagy grafikával megörökíteni (bocsánat, de eszembe jutott, hogy talán Alexin Andor volt az, aki metszeteinek sorát készítette a városról is!) De az új művészetben, a fotógráfiában (legalábbisa kiállított alkotásokban) szintúgy nem jelenik meg a városi táj. Valószínű, hogy művészileg nem elég megkapó! Vagy nem túl vonzó már a mai városimázs! Érdemes elgondolkodni a dolgon!
Az "Írás"-ra gondolva megpróbálok egy röpke összegzést a művekről, alkotókról, akik írtak Orosházáról. Lehet, hogy most még nagyon is hiányos a leltárom, de idővel kiegészítem.Igérem!
A 19. században (a 18. századról nem beszélek, mert az még a település-teremtés évszázada, Orosházán aligha született írott mű, a hivatalos iratokon túl!) Az 1800-as évek már árnyaltabbak, de itt sem hemzsegnek a rangos alkotások. (Nem igényelték vagy nem buzgolkodott a művészi kényszer errefele!). Az az ember benyomása, hogy ez a város megrekedt valahol a szellemi sugárzásban, vagy inkább nagyon lassan kezdett kibontakozni minden, s a körötte lévők lekörözték a város-falut. Ilyenné teremtették az akkori paraszt-polgárai, gyarapodó iparosai? Kérdés ez bennem. Beszélgettem olyanokkal, középkorúakkal, akik gyerekkoruk óta e város lakói, tehát mondhatnám már ideszületett Orosháziak. Az egyik azt mondja, hogy valószínű az okokat ott kell keresnünk, hogy igazi hagyományok, (népművészet, folklór, népiszokások stb.) a Zombáról jött családok aligha, vagy nagyon töredékesen hoztak magukkal, s az is lassan kikopott a mindennapok kemény, zaklatott, faluteremtő munkájában. Másrészt mondják azt is, hogy a Zombáról jöttek, csak összegyülekeztek ebben a dunántúli faluban, Zombán és környékén, hiszen a Rákóczi szabadságharc után igen sokan jutottak erre a sorsra, egy kicsit hontalanok lettek azok a szegénylegények, katonák, akik addig, már az 1600-as évek végétől ahhoz a katonai életmódhoz szoktak, s 1711 után kiszolgálatottak lettek. Éppen ez az idő, amikor Győr környékéről és a Felvidékről az evangélikus hitükhöz ragaszkodó emberek, családok ide érkeztek, s megpróbáltak gyökeret ereszteni.

A gyökéreresztés nem sikerült ott! A dunántúli erős katolikus környezetben a protestáns (evangélikus) kis közösség veszélyeztetve érezte magát és hitét, s ezért vándorolt 1744-ben keletre a jóreménység szigetére talán, vagyis Orosházára. Ideig óráig a "Jóreménység szigete volt Orosháza, az itteni konfliktusok, nehéz és idegen életkörülmények ellenére. Nem alföldi emberek voltak ők, hanem a dunántóli dombsághoz, vagy korábban a felvidéki Kárpátok erdős vidékeihez kötődtek lélekben, s hitük szerint a felvidéki evangélikusság köteléke volt a támaszuk egészen Zombáig. Ám váltani kellett, a korábbi életmódból csak a hit maradt, élésformájuk gyökeresen megváltozott alföldi fölművesek lettek.

Ezért is volt erre nagy keletje többek között a tanyásgazdálkodásnak is, mert az alföldi magyar ember még őrizte a szabad vándorlás korának ízét, nem csupán a racionalis gondolkodás eredménye, hanem a szabadság érzése is szülte. A tanyasi paraszt reggeltől estig élvezte az év minden szakában Isten természetét, azzal együtt lélegzett. Talán ez az út hozhatott volna létre a nyugat-európai vidéki élésmódhoz hasonló, de gyarapodásában biztosított éléskultúrát, de erre már nem kaptak időt, meg kellő támogatást sem. Pedig keményen kellett dolgoznia, hogy élni tudjon, és persze gyarapodni is.

Városimázs

A város lenyomata a lelkünkben van.... I.rész

Már régóta izgat az a kérdés, hogy milyen kapcsolatok, motivációk határozzák meg viszonyomat a városhoz, pontosabban viszonyunkat a városhoz. Orosházán évtizedek óta szóbeszéd, hogy nem köti ide lakóit, polgárait, embereit, főleg a fiatalok menekülnek. Persze ez is viszonylagosan igaz, mert olvasom azt is, hogy sokan szeretik, de azok szeretik, akik tudtak már valamilyen hagyományt teremteni, a közösségi együttlét örömeit létre tudták hozni, De sokan vannak a menekülök, és jelentős a közömbösök száma is. Az indításnál három csoportot állítottam fel: Orosháza lakói; Orosháza polgárai; Orosháza emberei. Ez a három csoport a városhoz való viszonyt is tükrözi. Mostanság gyakran elgondolkodom azon, hogy milyen város Orosháza! A kérdésre keresem a választ, s közben fogodzók után kutatok, ami megmutatná nekem a város igazi, jellemző, szenvedélyes, elbűvölő, magához ölelő, ragaszkodó, engem is szerető, nyugalmat árasztó, esztétikai élményeket kínáló, mély szellemiségével magához láncoló arcát. Igen ezt az arcot keresem, egy értelmiségi jó közérzetének a sarokpontjait keresem. Keresem azokat asugárzó szellemi tűzfészkeket, melyek mellé, jó letelepedni, beszélgetni, alkotásra felkészülni.

Ilyen lenne a város első lenyomata, ha megtalálom: ez az ÍRÁS.

Mit is takar ez az alcím? Személyeket, alkotókat, akik írásaikban megrajzolták Orosházát, s olyan előremutató városimázst teremtettek, amely megteremti Orosháza varázsát. Nos, nincs könnyű helyzetem, mert egyrészt ilyen összegző munka, tanulmány, amely a a város és az írás, a könyv (regény és vers, novella stb.) viszonyát feltárta volna. Vajon miért nincs? Nos ez éppen olyan kérdés, mint legutóbb Varga László művész-tanár kiállításának megnyitóján is mondtam: évek, évtizedek óta figyelem az alkotásokat ésaz orosházi evangélikus templomon kívül alig találok orosházi vagy gyopárosi lenyomatokat. Vajon nem vonzó a kép? Talán, nincs olyan tájrészlet, amit érdemes az ecsettel vagy grafikával megörökíteni (bocsánat, deeszembe jutott, hogy talán Alexin Andor volt az, aki metszeteinek sorát készítette a városról is!) De az új művészetben, a fotógráfiában (legalábbisa kiállított alkotásokban) szintúgy nem jelenik meg a városi táj. Valószínű, hogy művészileg nem elég megkapó! Vagy nem túl vonzó már a mai városimázs! Érdemes elgondolkodni a dolgon!

Az "Írás"-ra gondolva megpróbálok egy röpke összegzést a művekről, alkotókról, akik írtak Orosházáról. Lehet, hogy most még nagyon is hiányos a leltárom, de idővel kiegészítem.Igérem!

A 19. században (a 18. századról nem beszélek, mert az még a település-teremtés évszázada, Orosházán aligha született írott mű, a hivatalos iratokon túl!) Az 1800-as évek már árnyaltabbak, de itt sem hemzsegnek a rangos alkotások. (Nem igényelték vagy nem buzgolkodott a művészi kényszer errefele!). Azaz ember benyomása, hogy ez a város megrekedt valahol a szellemi sugárzásban, vagy inkább nagyon lassan kezdett kibontakozni minden, s a körötte lévők lekörözték a város-falut. Ilyenné teremtették akkor a paraszt-polgárai?