A város lenyomata a lelkünkben van.... I.rész
(A 2010. július 19-i szöveg újraközlése, mivel most fejeztem be az adott részt!)
Már régóta izgat az a kérdés, hogy milyen kapcsolatok, motivációk határozzák meg viszonyomat a városhoz, pontosabban viszonyunkat a városhoz. Orosházán évtizedek óta szóbeszéd, hogy nem köti ide lakóit, polgárait, embereit, főleg a
fiatalok menekülnek. Persze ez is viszonylagosan igaz, mert olvasom azt is, hogy sokan szeretik, de azok szeretik, akik tudtak már valamilyen hagyományt teremteni, a közösségi együttlét örömeit létre tudták hozni, De sokan vannak a menekülök, és jelentős a közömbösök száma is. Persze a bizonytalan léthelyzetek mindenkit állandó mozgásra ösztönöznek, meg aztán van néhány fertelmesen káros ideológiai maszlag, amely Amerikából gyűrüzött be a honi oktatási rendszer és az értelmiség egy részének munkája nyomán, hogy állandóan változtatni kell, nem szabad generációs szokásokat kialakítani (bár ez utóbbit a kommunista ideológiai is keményen írtotta, vallotta), s ezért sikerült egy sor biztonságot adó köteléket szétdarabolni, semmissé tenni. Ebből létrejött a mi kis helyi kiábrándultságunk, vagy uram bocsá' nihilizmusunk.
Már régóta izgat az a kérdés, hogy milyen kapcsolatok, motivációk határozzák meg viszonyomat a városhoz, pontosabban viszonyunkat a városhoz. Orosházán évtizedek óta szóbeszéd, hogy nem köti ide lakóit, polgárait, embereit, főleg a
fiatalok menekülnek. Persze ez is viszonylagosan igaz, mert olvasom azt is, hogy sokan szeretik, de azok szeretik, akik tudtak már valamilyen hagyományt teremteni, a közösségi együttlét örömeit létre tudták hozni, De sokan vannak a menekülök, és jelentős a közömbösök száma is. Persze a bizonytalan léthelyzetek mindenkit állandó mozgásra ösztönöznek, meg aztán van néhány fertelmesen káros ideológiai maszlag, amely Amerikából gyűrüzött be a honi oktatási rendszer és az értelmiség egy részének munkája nyomán, hogy állandóan változtatni kell, nem szabad generációs szokásokat kialakítani (bár ez utóbbit a kommunista ideológiai is keményen írtotta, vallotta), s ezért sikerült egy sor biztonságot adó köteléket szétdarabolni, semmissé tenni. Ebből létrejött a mi kis helyi kiábrándultságunk, vagy uram bocsá' nihilizmusunk.Vizsglódásom, elmélkedésem tárgya az orosháziasság, s benne én is, mindehez hogyan viszonyulok. S ekkor eszembe jut, egy érdekes mozzanat e város életéből, ami egy megjegyzéssel idéződött fel, mikor egy igencsak jeles és tiszteletreméltó orosházi gondolkodót ünnepeltünk kis zárt körben a Napfény Rekreációs Vendéglátó épületében (akkor még működött, ma már nem !) , aki az ünnepség vége felé azt mondta, hogy Orosháza azért olyan, amilyen, mert akik jöttek, megfojtották - nem felemelték - az egykori alapítókat, tehát meghódítottak lettek, akik teremteni akartak. Tehát az új lakók lettek a hódítók, uralkodók, s akik itt voltak, az alapítók, egy része polgár?, másik része Orosházán élő!
Ez a három csoport a városhoz való viszonyt is tükrözi.
Mostanság gyakran elgondolkodom azon, hogy milyen város Orosháza! A kérdésre keresem a választ, s közben fogodzók után kutatok, ami megmutatná nekem a város igazi, jellemző, szenvedélyes, elbűvölő, magához ölelő, ragaszkodó, engem is szerető, nyugalmat árasztó, esztétikai élményeket kínáló, mély szellemiségével magához láncoló arcát. Igen ezt az arcot keresem, egy értelmiségi jó közérzetének a sarokpontjait keresem. Keresem azokat asugárzó szellemi tűzfészkeket, melyek mellé, jó letelepedni, beszélgetni, alkotásra felkészülni.
Ilyen lenne a város első lenyomata, ha megtalálom: ez az ÍRÁS.
Mit is takar ez az alcím? Személyeket, alkotókat, akik írásaikban megrajzolták Orosházát, s olyan előremutató városimázst teremtettek, amely megteremti Orosháza varázsát. Nos, nincs könnyű helyzetem, mert egyrészt ilyen összegző munka, tanulmány, amely a a város és az írás, a könyv (regény és vers, novella stb.) viszonyát feltárta volna. Vajon miért nincs? Nos ez éppen olyan kérdés, mint legutóbb Varga László művész-tanár kiállításának megnyitóján is mondtam: évek, évtizedek óta figyelem az alkotásokat ésaz orosházi evangélikus templomon kívül alig találok orosházi vagy gyopárosi lenyomatokat. Vajon nem vonzó a kép? Talán, nincs olyan tájrészlet, amit érdemes az ecsettel vagy grafikával megörökíteni (bocsánat, de eszembe jutott, hogy talán Alexin Andor volt az, aki metszeteinek sorát készítette a városról is!) De az új művészetben, a fotógráfiában (legalábbisa kiállított alkotásokban) szintúgy nem jelenik meg a városi táj. Valószínű, hogy művészileg nem elég megkapó! Vagy nem túl vonzó már a mai városimázs! Érdemes elgondolkodni a dolgon!
Az "Írás"-ra gondolva megpróbálok egy röpke összegzést a művekről, alkotókról, akik írtak Orosházáról. Lehet, hogy most még nagyon is hiányos a leltárom, de idővel kiegészítem.Igérem!
A 19. században (a 18. századról nem beszélek, mert az még a település-teremtés évszázada, Orosházán aligha született írott mű, a hivatalos iratokon túl!) Az 1800-as évek már árnyaltabbak, de itt sem hemzsegnek a rangos alkotások. (Nem igényelték vagy nem buzgolkodott a művészi kényszer errefele!). Az az ember benyomása, hogy ez a város megrekedt valahol a szellemi sugárzásban, vagy inkább nagyon lassan kezdett kibontakozni minden, s a körötte lévők lekörözték a város-falut. Ilyenné teremtették az akkori paraszt-polgárai, gyarapodó iparosai? Kérdés ez bennem. Beszélgettem olyanokkal, középkorúakkal, akik gyerekkoruk óta e város lakói, tehát mondhatnám már ideszületett Orosháziak. Az egyik azt mondja, hogy valószínű az okokat ott kell keresnünk, hogy igazi hagyományok, (népművészet, folklór, népiszokások stb.) a Zombáról jött családok aligha, vagy nagyon töredékesen hoztak magukkal, s az is lassan kikopott a mindennapok kemény, zaklatott, faluteremtő munkájában. Másrészt mondják azt is, hogy a Zombáról jöttek, csak összegyülekeztek ebben a dunántúli faluban, Zombán és környékén, hiszen a Rákóczi szabadságharc után igen sokan jutottak erre a sorsra, egy kicsit hontalanok lettek azok a szegénylegények, katonák, akik addig, már az 1600-as évek végétől ahhoz a katonai életmódhoz szoktak, s 1711 után kiszolgálatottak lettek. Éppen ez az idő, amikor Győr környékéről és a Felvidékről az evangélikus hitükhöz ragaszkodó emberek, családok ide érkeztek, s megpróbáltak gyökeret ereszteni.
Ilyen lenne a város első lenyomata, ha megtalálom: ez az ÍRÁS.
Mit is takar ez az alcím? Személyeket, alkotókat, akik írásaikban megrajzolták Orosházát, s olyan előremutató városimázst teremtettek, amely megteremti Orosháza varázsát. Nos, nincs könnyű helyzetem, mert egyrészt ilyen összegző munka, tanulmány, amely a a város és az írás, a könyv (regény és vers, novella stb.) viszonyát feltárta volna. Vajon miért nincs? Nos ez éppen olyan kérdés, mint legutóbb Varga László művész-tanár kiállításának megnyitóján is mondtam: évek, évtizedek óta figyelem az alkotásokat ésaz orosházi evangélikus templomon kívül alig találok orosházi vagy gyopárosi lenyomatokat. Vajon nem vonzó a kép? Talán, nincs olyan tájrészlet, amit érdemes az ecsettel vagy grafikával megörökíteni (bocsánat, de eszembe jutott, hogy talán Alexin Andor volt az, aki metszeteinek sorát készítette a városról is!) De az új művészetben, a fotógráfiában (legalábbisa kiállított alkotásokban) szintúgy nem jelenik meg a városi táj. Valószínű, hogy művészileg nem elég megkapó! Vagy nem túl vonzó már a mai városimázs! Érdemes elgondolkodni a dolgon!Az "Írás"-ra gondolva megpróbálok egy röpke összegzést a művekről, alkotókról, akik írtak Orosházáról. Lehet, hogy most még nagyon is hiányos a leltárom, de idővel kiegészítem.Igérem!
A 19. században (a 18. századról nem beszélek, mert az még a település-teremtés évszázada, Orosházán aligha született írott mű, a hivatalos iratokon túl!) Az 1800-as évek már árnyaltabbak, de itt sem hemzsegnek a rangos alkotások. (Nem igényelték vagy nem buzgolkodott a művészi kényszer errefele!). Az az ember benyomása, hogy ez a város megrekedt valahol a szellemi sugárzásban, vagy inkább nagyon lassan kezdett kibontakozni minden, s a körötte lévők lekörözték a város-falut. Ilyenné teremtették az akkori paraszt-polgárai, gyarapodó iparosai? Kérdés ez bennem. Beszélgettem olyanokkal, középkorúakkal, akik gyerekkoruk óta e város lakói, tehát mondhatnám már ideszületett Orosháziak. Az egyik azt mondja, hogy valószínű az okokat ott kell keresnünk, hogy igazi hagyományok, (népművészet, folklór, népiszokások stb.) a Zombáról jött családok aligha, vagy nagyon töredékesen hoztak magukkal, s az is lassan kikopott a mindennapok kemény, zaklatott, faluteremtő munkájában. Másrészt mondják azt is, hogy a Zombáról jöttek, csak összegyülekeztek ebben a dunántúli faluban, Zombán és környékén, hiszen a Rákóczi szabadságharc után igen sokan jutottak erre a sorsra, egy kicsit hontalanok lettek azok a szegénylegények, katonák, akik addig, már az 1600-as évek végétől ahhoz a katonai életmódhoz szoktak, s 1711 után kiszolgálatottak lettek. Éppen ez az idő, amikor Győr környékéről és a Felvidékről az evangélikus hitükhöz ragaszkodó emberek, családok ide érkeztek, s megpróbáltak gyökeret ereszteni. A gyökéreresztés nem sikerült ott! A dunántúli erős katolikus környezetben a protestáns (evangélikus) kis közösség veszélyeztetve érezte magát és hitét, s ezért vándorolt 1744-ben keletre a jóreménység szigetére talán, vagyis Orosházára. Ideig óráig a "Jóreménység szigete volt Orosháza, az itteni konfliktusok, nehéz és idegen életkörülmények ellenére. Nem al
földi emberek voltak ők, hanem a dunántóli dombsághoz, vagy korábban a felvidéki Kárpátok erdős vidékeihez kötődtek lélekben, s hitük szerint a felvidéki evangélikusság köteléke volt a támaszuk egészen Zombáig. Ám váltani kellett, a korábbi életmódból csak a hit maradt, élésformájuk gyökeresen megváltozott alföldi fölművesek lettek.
földi emberek voltak ők, hanem a dunántóli dombsághoz, vagy korábban a felvidéki Kárpátok erdős vidékeihez kötődtek lélekben, s hitük szerint a felvidéki evangélikusság köteléke volt a támaszuk egészen Zombáig. Ám váltani kellett, a korábbi életmódból csak a hit maradt, élésformájuk gyökeresen megváltozott alföldi fölművesek lettek.Ezért is volt erre nagy keletje többek között a tanyásgazdálkodásnak is, mert az alföldi magyar ember még őrizte a szabad vándorlás korának ízét, nem csupán a racionalis gondolkodás eredménye, hanem a szabadság érzése is szülte. A tanyasi paraszt reggeltől estig élvezte az év minden szakában Isten természetét, azzal együtt lélegzett. Talán ez az út hozhatott volna létre a nyugat-európai vidéki élésmódhoz hasonló, de gyarapodásában biztosított éléskultúrát, de erre már nem kaptak időt, meg kellő támogatást sem. Pedig keményen kellett dolgoznia, hogy élni tudjon, és persze gyarapodni is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése