Catullus: Kérded Lesbia
Kérded, hány ölelésed kéne nékem
ahhoz, Lesbia, hogy szivem betelljék?
Kérdjed, hány a homokszem a kiégett
pálmás Líbia messze sivatagján,
hol bús nap tüzesíti ős királyok
sírját, s templomok ódon kőpárkányát;
kérdjed, hány lesi csillag titkos éjen
emberek gyönyörét, s dugott szerelmét:
annyi kéne szegény Catullus őrült
szívének ölelésed, hogy betelljék;
annyi, hogy se kíváncsi ész ne tudja
számon tartani azt, se rontó, rossz nyelv.
nAAnakron: A szerelem vágya
A Engem a Szerelem piros
lapdával szíven ért, és egy
szépcipőjű, aranyhajú
lánnyal játszani hívott.
Lesbosban született a lány.
Csak csúfolta fehér fejem,
s elfutott gonoszul, gonosztársnőjére kacsintva.
Ó dacos szemű drágaság!
Vágyom rád, de te meg se látsz.
Fájón rázza gyerek-kezed
életem zaboláját.
Biblia: ÉNEKEK ÉNEKE
PIERRE DE RONSARD: ÖLELJ MEG, KEDVESEM...
Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
adj még ezer csókot és még tízezret;
a szerelem nem számol s mindig szomjas.
Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
hol porrá válik, többé sem lesz.
Szorítsd körém öled piros rózsáját,
amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;
s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
csókolj tovább,
hogy ismét nekivágjunk a kurta napnak
s rövid éjszakának.
Kérded, hány ölelésed kéne nékem
ahhoz, Lesbia, hogy szivem betelljék?
Kérdjed, hány a homokszem a kiégett
pálmás Líbia messze sivatagján,
hol bús nap tüzesíti ős királyok
sírját, s templomok ódon kőpárkányát;
kérdjed, hány lesi csillag titkos éjen
emberek gyönyörét, s dugott szerelmét:
annyi kéne szegény Catullus őrült
szívének ölelésed, hogy betelljék;
annyi, hogy se kíváncsi ész ne tudja
számon tartani azt, se rontó, rossz nyelv.
nAAnakron: A szerelem vágya
A Engem a Szerelem piros
lapdával szíven ért, és egy
szépcipőjű, aranyhajú
lánnyal játszani hívott.
Lesbosban született a lány.
Csak csúfolta fehér fejem,
s elfutott gonoszul, gonosztársnőjére kacsintva.
Ó dacos szemű drágaság!
Vágyom rád, de te meg se látsz.
Fájón rázza gyerek-kezed
életem zaboláját.
Biblia: ÉNEKEK ÉNEKE
Szép vagy, ó, szerelmesem, szép! Lábadat sarú diszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.
Lábadszára, mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.
Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,
hasad mint a zafirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.
hasad mint a zafirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.
Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürűkkel aranyosan gazdag.
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürűkkel aranyosan gazdag.
Balkezed a fejem alatt, jobbkezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.
nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.
Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.
Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?
szemed mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?
Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem mint a koporsó és erős mint nagy vizeknek sodra.
mert kemény a szerelem mint a koporsó és erős mint nagy vizeknek sodra.
No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák;
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.
PIERRE DE RONSARD: ÖLELJ MEG, KEDVESEM...
Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
adj még ezer csókot és még tízezret;
a szerelem nem számol s mindig szomjas.
Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
hol porrá válik, többé sem lesz.
Szorítsd körém öled piros rózsáját,
amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;
s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
csókolj tovább,
hogy ismét nekivágjunk a kurta napnak
s rövid éjszakának.
|
