Orosházi beszélgetések

“Így tudom, így mondom...”
Orosháziak beszélnek...
Dr. Kiss A. Sándor vegyészprofeszor (1925- 2009)
VÁSÁRFIAKÉNT ÉRKEZTEM OROSHÁZÁRA…”
Beszélgetés a 82 éves Kiss A. Sándor professzor úrral.
Helyszín Koszorús Oszkár könyvesboltja Orosházán.
Időpont: 2007 május havában délelőtt 11 óra. Újraközlés megjelent A hónap kulturális folyóiratban 2007. nov.- dec. számban (www.ahonap.hu )
Ekkorra és itt beszéltünk meg a találkozót.
Kiss A. Sándor Szegedről jött, én pedig a Martinovics utca10-ből. Koszorús Oszkár éppen ügyeletes kereskedő volt a boltjában, s közben jó szóval, adomákkal fogadta a vendégeket, s a vásárlókat..
" Ki az Orosházán, főleg a középkorú és idősebb, újságot és könyvet olvasó között, aki ne hallotta volna ezt a nevet: Kiss A. Sándor professzor. Az idén „Orosháza városért” ( másként Pro Urbe-díj) kitüntetésben is részesült.
Koszorús Oszkár Kossuth utcai könyvesboltjában beszéltünk meg egy találkozót, s beszélgettünk. Éppen az egyik volt osztálytársával társalgott mikor megérkeztem, mindjárt le is fényképeztem őket, a boltvezető Koszorús Oszkár társaságában. Aztán faggatni kezdtem életéről, a múltról, az orosházi kenyérről, néhány történelmi évszámhoz kötődő emlékeiről.
Amióta elkezdte írni orosházi könyveit, ( legalább három éve folyamatosan jelenteti meg a „Mi orosháziak” köteteit (már hármat adott ki) már több mint 105 orosházi családot örökített meg. Ők mind hétköznapi emberek, de mellettük ott vannak az általa válogatott kordokumentumok is. A professzor úr gazdag érdeklődési kört bizonyítja a sokféleség, hiszen olvashatunk művelődéstörténeti, történelmi, népismereti, vegyészeti, etikai, erkölcsi írásokat a könyvekben, mintegy arra buzdítva mindenkit, a legfontosabb dolog a világon: megfigyelni, megfogalmazni, olvasni, leírni és továbbadni.
Mondhatnánk ez az emberi civilizáció útja is, amit most a professzor úr könyveinek példázatával tár Orosháza népe elé. Beszélgetésünk során őt szeretném bemutatni az érdeklődőknek, hiszen lapunkban ( A hónap) is megjelent már néhány írása, hisz a 90-es években nyomtatott az orosházi kulturális havilapnak, „A hónap”-nak rendszeres munkatársa volt, sőt az Orosházi Napló és az Orosházi Harangszó sem maradt távol érdeklődésétől.
A beszélgetéstaztán egykoronígy indítottam, melyet a magnó még mindig őriz, így hangod is itt van.
- Kedves Sanyi Bátyám! Első kérésem, hogy életed legfontosabb pontjait sorold fel!
- 1925. szeptember 9-én születtem Orosházán, vásárfiaként érkeztem, hiszen ekkor volt Orosházán először országos vásár. Édesapám Kiss András kőműves mester volt, édesanyám Fazekas Etelka. Engem úgy emlegettek mindig, mint „Kiss András kőműves fia” Az evangélikus elemi iskolában kezdtem, majd a polgáriban folytattam, s orosházi tanulmányaimat a mezőgazdasági középiskolában végeztem be 1943-ban. Tanáraim közül fontos megemlítenem Vidor tanár urat, a mezőgazdasági középiskolában, pedig Gulyás
Sámuel tanár urakat, ők kedveltették meg velem a kémiát, s így adtam fejemet a vegyészetre.
A szegedi Tudományegyetemen szereztem 1951-ben vegyészi oklevelet, a professzorom magán laboratóriumában dolgozhattam, ami nagy szó volt, s az õ ajánlására neveztek ki a veszprémi egyetemre tanársegédnek. Öt évig voltam a veszprémi egyetemen, ekkor hívott meg a nitrogénművek nagy öregje Keresztes Mátyás, az ottani kutatólaboratórium vezetésére, kétszer több fizetéssel, mint a korábbi tanársegédeskedésem alatt. Ott, a Borsodi Vegyi Kombinátban Kazincbarcikán, 32 évet töltöttem el, közben doktoráltam és kandidátusi fokozatot is nyertem, miközben tanítottam is a putnoki felsőfokú mezőgazdasági technikumban. Tizenkét éven keresztül az agrokémia tárgy tanára voltam.
- Már ez is gazdag és mozgalmas életút, de még biztosan vannak dolgok, amit említeni kell.
- Hogyne. Az MTA Miskolci Szakbizottsága Agrokémia Szakosztályának titkára voltam. Aztán 1987-ben nyugdíjba mentem, de még 5 évig a Borsodi Vegyi Kombinátnál és a szarvasi Öntözési Kutató Intézetnél szakértő voltam, míg 1992-ben Szegeden az egyetem biokémia tanszékén a magnézium biokémiájának előadója lettem, mint vendégprofesszor. Az én szakterületem ugyanis a magnézium biokémiája volt. Öt éves professzori munkásságomat aztán abbahagytam, de a kutatást mind a mai napig folytatom. Újabban a csökkentett deutérium tartalmú víznek a biokémiai hatását vizsgálom, s jelentettem meg eredményeimet hazai és külföldi szaklapokban.
- Nemzetközi és hazai elismerések kísérik életutadat, de példaértékűen ragaszkodsz szülővárosodhoz, Orosházához. Én most olyan módon faggatnálak erről, hogy mit tudsz mondani a legendás orosházi kenyérrel kapcsolatos élményeidrõl?
- Orosházára mindig örömmel és szívesen jöttem. Életemnek mintegy felét Orosházán éltem le. Az egész
családom Orosháza alapítása óta él itt. Érdekességként említem meg, hogy 1922-ben az akkor megépült katolikus templomra a keresztet, édesapám tette fel. Orosházához a család mellett köt engem is a
gyermekkorom, a csodálatos ízek, ételek és persze az orosházi kenyér. Gyermekkoromban otthon sütöttük a kenyeret. Nagyanyám és édesanyám is mindig sütött kenyeret, így megtapasztaltam a kenyérkészítés módját. Este bekovászoltak, mert annak a kovásznak hosszabb volt az erjedése. Hajnalban dagasztottak, így mire iskolába indultunk, már ehettük a friss kemencében sült lángost. Mire az iskolából hazaértünk, már ott sorakoztak a szépséges, magasra nőtt kenyerek. De volt ám kiscipó is, mert ebédre már azt kaptam. Csodálatos volt az a kenyér, a mostani pékkenyér (tisztelet néhány kivételnek, a kispékek
közül) meg sem közelíti azt, sem ízre, sem zamatra, sem elállóságra. A kenyérliszt alapja akkor a jóféle Bánkúti búza volt. Magas volt a sikér tartalma. Erjesztőnek, pedig kétfélét használtak az én időmben. Egyrészt a sörélesztőt, a másik, pedig a párélesztőt használtak. A párélesztő alapja a korpafőzet és a
komlófőzetből készített pár, amit megszárítottak, s azt adták feloldva sütéskor az előző sütésnél kivett
anyakovászhoz. Aztán a sörélesztőt és a szárított kovászt összekeverték, és úgy adták a liszthez. Ennek a
párélesztőnek tartósító hatása is volt, de csak a párélesztővel készített kenyér kelési ideje jóval hosszzab volt. Valójában ez a természetes erjedési folyamat, s ilyenkor széndioxid (másként hétköznapi nyelven szénsav) keletkezik, s ennek hely kell, ezért vannak a kis likacsok a kenyérben. Az a jó, ha
apró egyenletes likacsok vannak a kenyérben, mert akkor egyenletesen erjedt. Ám az ilyen kenyérnek van egy sajátos zamata, egy picikét savanykás az íze. Ez a szénsavtól van. A komló is ad egy kellemes ízt, de mellette tartósító szerepe is van. Hát ilyen az igazi orosházi kenyér, amely egy kicsit sűrűbb volt, a mai felfújt kenyérnél, s valóban a tetején volt a hasítás, mert Szeged környékén az oldalán hasították meg a kenyeret. Mondták is az orosházi kenyér „ szép, bogárhátú, kicsikét sűrű, s fentről hasított kenyér”. Nyaranta egy jókora szalonnával, zöldhagymával csodálatosat lehetett belőle falatozni, az embër csak kicsattintotta a bicskát, s vágott egy harapásnyi kenyeret, rá egy falat szalonnát, s mellécsapta a zöldhagymát. Ez volt az igazi étek parasztembernek és iparosnak egyaránt.
- Ma ismét híressé akarják tenni az orosházi kenyeret. Hogyan kellene sütni azt?
- Valódi sör- és párélesztővel kellene sütni, amivel az erjedési folyamat lassúbb lesz ez által, s a széndioxid egyenletesen oszlik el a tésztában. Kiiktatnám a sok adalékot, de kellene a többszöri dagasztás is. Ez utóbbi biztosítja, hogy a szétoszlott széndioxid egyenletes likacsokat formáljon, s szépen megkeljen a kenyér. A tésztát, ha kellően átjárja a szénsav, akkor kellemes lesz az íze, s nem az élesztő ízét érezzük benne. Természetesen így már a komlófőzet sem hiányozhat belőle, mert a sajátos csak úgy lesz. No és a sikér is fontos, mert csak jó sikértartalmú lisztből lehet igazán jó kenyeret sütni.
- Hát akkor most ennyit a kenyérről, amit azért illő lenne megszívlelni, de most arról kérdezlek, hogy milyen város Orosháza?
- Két Orosháza él bennem. Az egyik a régi földszintes Orosháza, és ez a mostani, az újonnan épülő, átalakuló. Nekem az igazi a régi, persze ebben van nosztalgia is, de leginkább az volt a jó, hogy emberközeli város volt. Ez már idegenné lett város. Itt már nem ismerik egymást az emberek. Hol vannak azok az idők, mint gyerekkoromban, hogy esténként beszélgettünk, beszélgettek a felnőttek, az életről, családról, rokonságról, a világról. Már eltűnt, ez. Ezzel eltűnt egy közösségi létforma, amely nagy hatással
volt ránk, gyerekekre, hiszen megtanultunk mindent a felnőttektől, de azt is, hogy mit, mennyit és kinek lehet tovább mesélni. Tartást tanítottak az embernek. Pedig a mi családunk csak tisztességes iparos család volt, tudták apámék a dolgukat, tudták, hogy munkával, tisztességgel kell egy életet felépíteni, nem pedig politikai hőzöngéssel. Ezért, a jóemberségért és tisztességért voltak megbecsült emberek, ezt követtem én
is.
- Még maradjunk a városnál egy kicsit. Milyennel tűnik neked az újulgató belváros?
- A modern városhoz kezd közelíteni, de mindez hihetetlen elvilágiasodást hozott és hoz magával…. Az az igazság elveszíti, elvesztette Orosháza a hangulatát, s ezért már nem kötődnek annyira ide az emberek. Ez se nem kisváros, se nem nagyváros, sőt mégcsak közepes sem igazán. Sajnos nem otthon, hanem csak lakhely lett Orosháza, hiányoznak a legendái, a meséi, hiányoznak a hangulatok, ami a kisvárosnak a varázsát adja. Sajnos azt kell mondanom, hogy félresikerült minden, erős a nagyzolás, s nem teremt varosimázst. De eleve tönkre tette a városképet a félresikerült az utcára ferdén álló „lordok háza”. Most ez folytatódik. Nézzétek meg, a Kossuth köznél a hajdani emeletes monstrum ereszkedik lefelé, mert észrevették anno, hogy a városközpont inkább földszintes- egyemeletes szinten lesz „emberarcú”. S mit tettek most, mint egy tűzfalat eléje húztak egy magasépítményt, amely kirakattalan üzlet lenne. Úgy néz ki nemigen volt gazdája ennek a városrésznek. Nekem hasonlatosnak tűnik a Rákóczi úti építkezéshez, amikor előbb megépült a belső házsor, s szép levegősnek tűnt minden, aztán a politika kimondta, még egy házsor kell, s lett, sőt lennebb még toronyházak is lettek… Szóval nem igen nyeri el tetszésemet, de hallom a fiatalokét sem. Tessék megnézni, már lassan egy fa sincs itt a Kossuth utca járdái mellett. Hát erről ennyit Nem akarok bántani senkit!
- Azt kérdezem, hogy emlékeid szerint, kik azok, akik igazán sokat tettek Orosházáért?
- Talán gyermekkoromból rémlik fel, hogy igen sokat tett Szél István mérnök. László Elek doktor nevét is kell említenem, de őrá már csak a mesék emlékeztetnek, amit gyerekkoromban mondtak. De említenem kell az öreg Gabnai Sándor tisztiorvost, aki a szegény betegek orvosa volt. Talán ők azok…. Mást nem igen tudnék sorolni! Nincsenek sajnos nagyívű, messzelátó, nagytudású és teremtő akarattal megáldott vezetők, halkan mondom túl sok volt az akarnok. A város vezetői, az első ember és a bölcs testülete messzetekintő, példaadó gondolkodású bölcsekből kellene álljon…
- Mi jut eszedbe Orosházával kapcsolatban a következõ dátumok kapcsán? 1940. szept.6.
- Erdély visszafoglalása. Emlékszem rá, hogy a második Bécsi döntés alkalmával egész nap lestük a rádiót, hogy mi lesz a kifejlet. Volt öröm, mikor felsorolták, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Csíkszereda stb. ismét magyar város lett. Ez akkor Orosházán mindenki számára fontos volt. Ekkor az orosházi laktanyák fel voltak töltve katonákkal, s az utcán is gyakorlatoztak, s mi gyerekek örömmel figyeltük őket. Büszkék voltunk rájuk. Öröm töltötte el akkor a várost, ezen a napon, mert itt akkor még erősen élt a magyarságtudat. Ez a tudat mára nagyon megkopott, néha úgy érzem, hogy egy politikai folyamat minden ilyes dolgot még mindig elsöpör. Sajnos! Ha valaki mer magyarnak lenni, Akkor rögtön ráhúzzák a nacionalista bélyeget…
- 1944. október 6.
- Én ekkor nem voltam Orosházán. Az orosházi 3.- számú leventeszázaddal a Dunántúlra települtem át századommal, én voltam a századparancsnok. Akkor értünk Bonyhádra, s értesültem a rádióból, hogy Orosháza és környékét megszállták az oroszok és a románok. Szabad préda lett a város. Nem mondták, de volt azért néhány atrocitás, sőt halott is…
- A családot érte-e valami bántalom?
- Nem, de nekem volt egy diáklaboratóriumom, s azt az egyik román tiszt elvitte, mondván, hogy õ nem zabrál, mint a „piszkos orosz”, azt ígérte apáméknak, mielőtt elmennek, visszahozzák. Azóta is várom. Egy hétig voltam szovjet hadifogságban, de sikerült megszöknöm….
- 1947. kékcédulás választás?
- Akkor a Budaörsi Internálótáborban voltam, mint őrizetes fél évig. De mindenről értesültünk. Tudtuk a
csalásokat, de még így sem volt teljes a győzelem az ún. baloldalnak. Sajnos Orosháza is ebbe a baloldali túlkapásba szintén beleesett, egy maroknyi csapat megszerezte a hatalmat, s megindult a város ún. szocialista átalakítása. Túl nagy áldozatot hozott ezért Orosháza! Nagyapám is ennek lett áldozata!
- 1956. október 23.
- Kazincbarcikán voltam, s telefonközelben, hiszen a hírközpont parancsnoka voltam, mint nemzetőr hadnagy. Így Orosházával kapcsolatban voltunk, értesültünk az eseményekről.
- 1989. december
- Orosházán voltam, s az jutott eszembe, hogy nagyapám, aki abba halt bele, hogy a földjét elvették a kommunisták (az ő földje a Komlósi út mellett volt, most ott van a lóverseny pálya). Gabnai doktor úrnak mondta halála előtt: „ Csak az fáj, hogy a családomnak, nem tudok hagyni semmit.” „ Sándor bátyám, vissza fog az még kerülni a családba!” mondta a doktor úr. S lám úgy lett, ha nem is ugyanazon a helyen, de azt ő nem érte meg.
- 2006. október 23.
- Tévében néztem az eseményeket, szörnyű atrocitásokat kellett látnom. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy a használt könnyfakasztó gázok szavatossága akkor, már egy élve lejárt. Mérgező anyagok is keletkezhettek volna…A gumilövedékek használatáról meg annyit, hogy eleve csak lábra szabad célozni. Nem azt tették. Mert akkor nem lőtték volna ki egyesek szemét… Szörnyű dolgok ezek…
- Összegzésként zárjuk úgy ezt a beszélgetést, hogy megjelent fontosabb műveidet soroljuk fel!
- Cikkek száma 405 (magyar, angol, német nyelven); magyar nyelven megjelent szakkönyvek 7 darab, angol nyelven 1 darab; szépirodalmi-történelmi-helytörténeti munkák száma 6 darab; s van 7 darab szabadalmam.
- Köszönöm a beszélgetést, s jó egészséget, s még hosszú termékeny éveket kívánok a magam és Olvasóim nevében!

Kiss A. Sándor professzor....

Mi Orosháziak
Ő most már így él az orosháziak emlékezetében, hogy a megírta a MI OROSHÁZIAK öt kötetét, s ezzel Orosháza családjainak sajátos arculatát festette meg, mondhatnám úgy is, senkinek nem sikerült ennyire összefogni az orosházi családokat, hogy a maguk történetét elmondják, közreadják, s ezzel valójában megteremtették az orosháziság egy sajátos formáját. Az ő számukra fontos volt, van és az elkövetkező nemzedékeknek is az lesz OROSHÁZA. Ők Orosháza igazi lelkei, a hagyományok őrzői, a városszellemiség hordozói. A sorozat ötödik kötetének bemutatóját már nem érte meg, azt már jó barátja, a kiváló helytörténész Koszorús Oszkár tette meg.
1925. szeptember 9-én született, most lenne 85 éves. Reá emlékezem, mint egykori írótársra, hisz általam szerkesztett A hónapnak is állandó munkatársa volt annak idején. Azt gondolom, hogy az utolsó hosszabb beszélgetést, egyfajta pályarajzot én készítettem vele , s azt közre is adtam az internetes lapomban itt.
Most még tartozom azzal, hogy néhány képpel is emlékezzek rá, a negyedik és az ötödik könyvének bemutatóját felidezve.
Életpályájáról olvashatnak az érdeklődők: Az orosházi könyvek és alkotók kislexikonában is.

Beck Zoltán tanár úr emlékezik.... bemutat...

Orosháza 20 évvel ezelőtt...
Vályogfalu kis épület? Darvast is elragadta innen a nagypolitika, s más ember lett ő. Nagy Gyula mondta: A sarki kocsmába többen járnak, mint ide a Darvas házba... Zavarba hozták Nagy Gyula bácsit? Meglepődött, de kivágta magát!
S itt a film második része Orosháza 2.

Lajosházi Éva - Jászlány

BÚCSÚ
(Lajosházi Éva Seres Péterné 1958- 2010)
" Nézd,/milyen szép/ az én országom!/ Csupa Ódon, / csupa Fény, / csupa Fa és,/ csupa Élet,/ meg a Mátra, / amiben/ megkapaszkodhat/ a szem!/ írja Lajosházi Éva Angyal ki hírrel jött című verskötetében.
Jaj Istenem ! Éva már több verset nem ír.
Ez a világ legnagyobb igazságtalansága, hogy az ANGYAL nem jő már több hírrel. Pedig a lelkében ott zsongott a sok szép szó, a sok szép és nemes, simogató, embertféltő gondolat. Életében ott lebegett minden. A végtelen térben és időben a nagy kozmikus csillagzuhatag között vándorolt szíve, kerülgette a kozmikus szemetet, a katasztrófákat hordozó összeütközéseket, bár tudta, hogy a világ kegyetlen.
Táncsicsos diák volt, s itt írta első verseit, s mint hajdani magyartanára vittem egykoron a Köröstáj találkozókra, hogy tehetségét mutogassam a világnak. Mily büszke voltam rá! S aztán azt vettem észre, hogy tagja lett a Táncsics tanári karnak. Lám, hogy múlik az idő!
Ő meg tette dolgát a könyvtárban, s a számítógépek világában, bizonyítja a "Táncsics-díj", mire oly büszke volt.
Tudta helyét a világban, ismerte önmaga értékét, talán túl szerényen tette, de így volt nyugodt az ő lelke. Végtelen szeretet áradt minden mozdulatából, de még jobban éhezett a szeretetre. Talán ezért írt verset, is hogy elmondja: nem magamért, hanem emberi mivoltunkért kell inkább a szeretetbe kapaszkodni, mintsem a harcos tülekedést választani.
„Kifordultak sarkukból a rímek/ csak a rémek lába lóbál ritmust” – írja másik versében, aki oly büszke volt iskolájára, hogy rossz szó sejdítésétől is megvédte azt. Szerette az iskolát a „kölköket” a kollégákat, a barátokat, a volt tanárait, no és a családját mindenekelőtt. Kapaszkodott mindenben, hogy minél többet adjon, s néha szerette, ha kap is, leginkább szeretetet vágyta,
Bűvöletben élő asszony, tanár, költő, anya és feleség volt. Bűvöletes világot épített magának, melynek tartóoszlopai: Jászdózsa, Csorvás, Orosháza, a Táncsics, a költészet és találkozásai az Úrral. S ott rejtezik mosolyában a maga építette palotarend. Ő meg a világ és csodák oszlopain állt és áll most is. onnan nézi a tapintható valót, olyan "monalizás mosollyal". Ő volt Lajosházi Éva, a Jászlány, a csoda, a csendes beletörődés, a mégis megpróbálom Évája.
Utolsó blogbejegyzése a Jászlánynak (http://jasz.freeblog.hu/ ) május 22-én történt. "nem tudok egyedül járni, fuldoklok. Hamarosan csak feküdni tudok. Azt hiszem hamarosan el is hallgatok. Majd a kommentekben megtudjátok talán, mi van velem. Szeretlek benneteket."
Csak sírni tudunk mi már, pedig tudom, azt mondja, nyugodjatok meg, most már hiszem: Ti is akartok szeretetben élni. Ám úgy legyen!
JÁSZLÁNY ÍRTA blogjában:
* "Eljött az a pillanat, amikor írni továbbra is tudok, de sajnos most már nem tudok olvasni. Szinte semmit nem tudok visszaolvasni most már, nem ismerem fel a betűket, sajnos ennyi volt. Nincs értelme így olvasni, nincs értelme a kommunikációnak. Elköszönök mindenkitől, sajnos csak telefonon, szóban tudok beszélni. Nagyon sajnálom, nagyon hiányoztok mindnyájan, de nem tudok már olvasni semmit. Szeretlek benneteket. Isten veletek. 2010. febr.12"
* "nagyot csalódtam, hogy nem mehetek dolgozni, igen-igen örültem volna a kölköknek, de máris kitaláltam, hogy mivel fogom magam kárpótolni. Ugyan ezt ingyen teszem majd, szórakozásból, de mégis hasznos lesz a köznek! Cikkadatbázist fogok készíteni a régi folyóiratokból. Pl. Van eredeti Nyugatunk. Tudom, hogy fenn van a neten, (majd jól meg is nézem, hogy mennyire kereshető), de én megpróbálnám tárgyszavazni és így pontosabban kereshetővé tenni. Illetve, ha van hely a szerveren és a programunk támogatja, - úgy emlékszem: igen, - akkor még be is scannerelem a cikket. Ezt itthonról is meg tudom csinálni. Mivel nem lesz munkaszerződésem, ezért pénzt nem kapok, de legalább úgy érzem, mégis teszek valamit a közért, a kölykökért. Úgy is erre a munkára vágytam anno, beülni délutánonként egy csendesebb könyvtári részbe, és ott feltárni a régi folyóiratokat. Rengeteg klassz folyóiratunk van, pl. a teljes Századok, de sorolhatnám. Igazán megérdemelné, jó kis forrásadatbázis lesz.
No és Kőrösi Csoma Sándor sem kapott fizetést! :D
Egyébként is: jó volt látni a nevem a dicsőségfalon, a táblán, a Táncsics-díjas pedagógusok között. Hát ennyit megtehetek a jó kis munkahelyemért. :) 2008. aug.28. péntek"
* volt munkahelyemen Sharepoint meg classServer-t vezetnek be! De jó lenne! Mennyire szeretnék ott lenni, kipróbálni, örülni neki! Ez a tanítást teljesen új alapokra helyezheti, már ha élnek vele! Persze megtehetném, hogy bemegyek és kérem, hogy én is, hogy beléphessek egy időre és ismerkedhessek vele, persze most már nem rendszergazdai jogokkal, mint régen. De hát ennek semmi értelme, cél nélküli lenne, így nem lenne hozzá kedvem. De ha ott lehetnék micsoda izgalommal látnék neki! 2008. december."
*

Búcsú

Zajlik az élet itt körülöttem. Zajlik... Hadd zajlódjon, mondom, mert néha döbbenten látom a sokféle gyarlóságot, kishitűséget, az önmutagatós pöffeszkedést, s közben....!
Közben van, aki az életéért küzd naponta.
Küzd, mert egyetlen dolog van, ami mindennél fontosabb... az ÉLET.
S közben itt csörög mellettem a tévé, s pörög egy testületi(önkormányzati) ülés, s megdöbbenek egyesek állandó gáncsoskodásán, önellentmondásain, gyakorta oda sem figyelésében. S közben zajlik az élet.
Zajlik, de van ahol éppen megállt:
"Jászság
Nézd,
milyen szép
az én országom!
Csupa Ódon,
csupa Fény,
csupa Fa és
és csupa Élert,
meg a Mátra,
amiben
megkapaszkodhat
a szem!"
Írja verset, írta a verset Lajosházi Éva!
Írta a verset LAJOSHÁZI ÉVA!
Most már pihen, csendben, s lelked szép aranyába kapaszkodik most Orosháza.
Több vagy mindenkinél, többször kellett volna beszélnem VELED. Többször kellett volna közösen verset olvasni VELED!
Pihenj Éva drága! Pihenj! Mi még itt zajongunk, de Te már bölcsen csak kis japános versekben sűríted a világot. Bölcs vagy.
Bölcs lettél. Verseidbe kapaszkodunk.