Röpkék

Sétáló a Pesti utcán ( színpadi játékok a Kisvárosi karneválon)
Csak úgy megyek, lassan baktatok egymagam, mert kiderült mára, hogy nincs is kihez szólni, meg minek is szólni, a sok beszédnek, meg sok az alja, tartja a mondás. A mondások pedig bölcsek, nem úgy mint ahogy manapság tartják az egészet. Mert mondani azt tudják, de nincs annak semmi tartalma.
Aztán nicsak látom, hogy jön velem szemben éppen őurasága: Sétáló. Mert van ilyen ember is, hogy sétáló, meg van olyan is, hogy Piacjáró, aztán arról nem is beszélve, hogy van Telefonáló (csak azt nem tudom, hogyan tudja az én titkos számomat is! éppen a legtitkosabb telefonomról, amit nem is használok, mert vészhelyzetre tartalékolom. Persze, mert vannak manapság is, mint régen a doktorok, mint itt van plédul, dr Szimat. Dr. Szimat mindent tud: még azt is tudja, amit ő sem tud!
Sétáló uraság mondja, levelet kapott a minap egy nővérkétől, hogy ő majd intéz neki szép életet.
- Kikérem magamnak - mondá Sétáló, nekem ő ne ajánlkozzon. Majd, ha én kiválasztom, ha... ki-vá...lasz...tom! Mondom!, s megigazítá a szemüvegét. S körbejárta a szökútat, s hiányolta azt a kis korsót, amit anno, ide tervezett egy jeles orosházi keramikus... kérhettek volna másikat Tőle...de az nem fért be a költségvetésbe.... Ja kérem, mifelénk a művész, az értelmiség még mindig gyanús, mert ők képesek voltak rendesen tanulni....!
- Khmmm!
- Mondani akart netán valamit uraságod? No jó! Ne részletezzük! S ezzel Sétáló el- mondaná a színdatab rendezője
Hát események jönnek, jődögélnek, s ragacsok egyre jobban megjelennek, s tudatják velem ki kicsoda. S már vannak, akik előre hisznek mindent, mert a titulus is megvan. Olyan ez az egész, mintha a Pesti utcán sétálva belekerülnék egy hurrikánba. Illusztrécióként ide is tettem egy zöldség- hurrikán képződményszerűséget, hogy világosabb legyen a dolog. Mert ugye a hurrikán tekeredik-tekeredik, még látszik, hogy egy pöcsös paradicsom, egy-két paprika, meg egy sivár körte viaskodik, keveredik. Hadd tegyék! De a minap valaki telefonon értesített, ha oda meg oda szavazok, akkor ingyen hazahozzák az ebédemet 5 évig (hallottam már ilyent, a bankok is így igérgettek, s most míg egyesek fogyókúráznak ők szépen híznak!), aztán azt is mondták, hogy ha akarom, elintézik, hogy mifelénk mindig napsütés legyen. (Az nem ártana!) De azt senki sem mondta, hogy elnézést már 70- ha nem 90 éve ígérgetünk, de sajnos nem jött be semmi. Szóval erre azt mondom: az ebédet nem kérem! Napsütés kellene, de volt már ilyen ígéretre példa, hogy a Kaszpi-tengerbe ömlő folyókat elviszik, s paradicsom lesz az élet ott. S ma mi van! Nyomor, a tenger már nincs, csak pocsolyácska, s a sivatag közepén állnak a megfeneklett hajók. Démoni látvány. De még tudnék néhányat sorolni, de fölösleges!

Én emlékszem még, amikor Lisszenko biológiáját tanították a középiskolában. Arról ma már nem beszélnek persze, hogy micsoda kárt tett. De igazolta Sztálin elvtárs (a híres nyelvész) teoriáját, hogy előbb alapos előkészítés, kádernevelés kell, s majd egy OKJ-es tanfolyamon még idegsebész is lehet valaki egy-két év alatt, de azt is levelezőn. Szóval a káder a lényeg, nem a tudás!

Szóval miért is állunk itt, miért áll itt ez az ország, hát ezért. A levelező tagozatokon vagy oda sem kellett eljárni iskolákban szerzett oklevelek okán.
Bizony, bizony így alakulgatnak a dolgok.

Ilyenkor ismételten Tamási Áron jut eszembe, amikor a Rendes feltámadás című novellájában a főhős megtapasztalván a feltámadás utáni világot is, azt mondta, hogy nekem aztán többet ne haragozzanak, s visszafeküdt a sírba... (Olvassák el a novellát, nagyon tanulságos, többet ér egy politikai beszédnél!).