Zajlik az élet itt körülöttem. Zajlik... Hadd zajlódjon, mondom, mert néha döbbenten látom a sokféle gyarlóságot, kishitűséget, az önmutagatós pöffeszkedést, s közben....!
Közben van, aki az életéért küzd naponta.
Küzd, mert egyetlen dolog van, ami mindennél fontosabb... az ÉLET.
S közben itt csörög mellettem a tévé, s pörög egy testületi(önkormányzati) ülés, s megdöbbenek egyesek állandó gáncsoskodásán, önellentmondásain, gyakorta oda sem figyelésében. S közben zajlik az élet.
Zajlik, de van ahol éppen megállt:
"Jászság
Nézd,
milyen szép
az én országom!
Csupa Ódon,
csupa Fény,
csupa Fa és
és csupa Élert,
meg a Mátra,
amiben
megkapaszkodhat
a szem!"
Írja verset, írta a verset Lajosházi Éva!
Írta a verset LAJOSHÁZI ÉVA!
Most már pihen, csendben, s lelked szép aranyába kapaszkodik most Orosháza.
Több vagy mindenkinél, többször kellett volna beszélnem VELED. Többször kellett volna közösen verset olvasni VELED!
Pihenj Éva drága! Pihenj! Mi még itt zajongunk, de Te már bölcsen csak kis japános versekben sűríted a világot. Bölcs vagy.
Bölcs lettél. Verseidbe kapaszkodunk.
1 megjegyzés:
Tudtam/tudtuk, hogy Éva beteg, a szembesülés az elmúlással
azonban - különösen ilyen fiatalon - mindig tragikus.
Még előttem van az a körülbelül 35 év előtti Köröstáj nap,
amikor Te, mint az ígéretes jövő előtt álló Éva magyar
tanára elmentünk valahova a megyébe. Talán Csorvásra, talán
Békésre vagy Dévaványára, nem tudom hova. Csak azt tudom, én
voltam a házigazda és a középiskolás Lajosházi Éva tehetsége
már akkor kibontakozott.
Szomorú, hogy manapság olyan sok rossz hírt kapunk, sokszor
nálunk fiatalabbak eltávozásáról. Őrizzük emlékét! Üdv.: Oszkár
Megjegyzés küldése