Lajosházi Éva - Jászlány

BÚCSÚ
(Lajosházi Éva Seres Péterné 1958- 2010)
" Nézd,/milyen szép/ az én országom!/ Csupa Ódon, / csupa Fény, / csupa Fa és,/ csupa Élet,/ meg a Mátra, / amiben/ megkapaszkodhat/ a szem!/ írja Lajosházi Éva Angyal ki hírrel jött című verskötetében.
Jaj Istenem ! Éva már több verset nem ír.
Ez a világ legnagyobb igazságtalansága, hogy az ANGYAL nem jő már több hírrel. Pedig a lelkében ott zsongott a sok szép szó, a sok szép és nemes, simogató, embertféltő gondolat. Életében ott lebegett minden. A végtelen térben és időben a nagy kozmikus csillagzuhatag között vándorolt szíve, kerülgette a kozmikus szemetet, a katasztrófákat hordozó összeütközéseket, bár tudta, hogy a világ kegyetlen.
Táncsicsos diák volt, s itt írta első verseit, s mint hajdani magyartanára vittem egykoron a Köröstáj találkozókra, hogy tehetségét mutogassam a világnak. Mily büszke voltam rá! S aztán azt vettem észre, hogy tagja lett a Táncsics tanári karnak. Lám, hogy múlik az idő!
Ő meg tette dolgát a könyvtárban, s a számítógépek világában, bizonyítja a "Táncsics-díj", mire oly büszke volt.
Tudta helyét a világban, ismerte önmaga értékét, talán túl szerényen tette, de így volt nyugodt az ő lelke. Végtelen szeretet áradt minden mozdulatából, de még jobban éhezett a szeretetre. Talán ezért írt verset, is hogy elmondja: nem magamért, hanem emberi mivoltunkért kell inkább a szeretetbe kapaszkodni, mintsem a harcos tülekedést választani.
„Kifordultak sarkukból a rímek/ csak a rémek lába lóbál ritmust” – írja másik versében, aki oly büszke volt iskolájára, hogy rossz szó sejdítésétől is megvédte azt. Szerette az iskolát a „kölköket” a kollégákat, a barátokat, a volt tanárait, no és a családját mindenekelőtt. Kapaszkodott mindenben, hogy minél többet adjon, s néha szerette, ha kap is, leginkább szeretetet vágyta,
Bűvöletben élő asszony, tanár, költő, anya és feleség volt. Bűvöletes világot épített magának, melynek tartóoszlopai: Jászdózsa, Csorvás, Orosháza, a Táncsics, a költészet és találkozásai az Úrral. S ott rejtezik mosolyában a maga építette palotarend. Ő meg a világ és csodák oszlopain állt és áll most is. onnan nézi a tapintható valót, olyan "monalizás mosollyal". Ő volt Lajosházi Éva, a Jászlány, a csoda, a csendes beletörődés, a mégis megpróbálom Évája.
Utolsó blogbejegyzése a Jászlánynak (http://jasz.freeblog.hu/ ) május 22-én történt. "nem tudok egyedül járni, fuldoklok. Hamarosan csak feküdni tudok. Azt hiszem hamarosan el is hallgatok. Majd a kommentekben megtudjátok talán, mi van velem. Szeretlek benneteket."
Csak sírni tudunk mi már, pedig tudom, azt mondja, nyugodjatok meg, most már hiszem: Ti is akartok szeretetben élni. Ám úgy legyen!
JÁSZLÁNY ÍRTA blogjában:
* "Eljött az a pillanat, amikor írni továbbra is tudok, de sajnos most már nem tudok olvasni. Szinte semmit nem tudok visszaolvasni most már, nem ismerem fel a betűket, sajnos ennyi volt. Nincs értelme így olvasni, nincs értelme a kommunikációnak. Elköszönök mindenkitől, sajnos csak telefonon, szóban tudok beszélni. Nagyon sajnálom, nagyon hiányoztok mindnyájan, de nem tudok már olvasni semmit. Szeretlek benneteket. Isten veletek. 2010. febr.12"
* "nagyot csalódtam, hogy nem mehetek dolgozni, igen-igen örültem volna a kölköknek, de máris kitaláltam, hogy mivel fogom magam kárpótolni. Ugyan ezt ingyen teszem majd, szórakozásból, de mégis hasznos lesz a köznek! Cikkadatbázist fogok készíteni a régi folyóiratokból. Pl. Van eredeti Nyugatunk. Tudom, hogy fenn van a neten, (majd jól meg is nézem, hogy mennyire kereshető), de én megpróbálnám tárgyszavazni és így pontosabban kereshetővé tenni. Illetve, ha van hely a szerveren és a programunk támogatja, - úgy emlékszem: igen, - akkor még be is scannerelem a cikket. Ezt itthonról is meg tudom csinálni. Mivel nem lesz munkaszerződésem, ezért pénzt nem kapok, de legalább úgy érzem, mégis teszek valamit a közért, a kölykökért. Úgy is erre a munkára vágytam anno, beülni délutánonként egy csendesebb könyvtári részbe, és ott feltárni a régi folyóiratokat. Rengeteg klassz folyóiratunk van, pl. a teljes Századok, de sorolhatnám. Igazán megérdemelné, jó kis forrásadatbázis lesz.
No és Kőrösi Csoma Sándor sem kapott fizetést! :D
Egyébként is: jó volt látni a nevem a dicsőségfalon, a táblán, a Táncsics-díjas pedagógusok között. Hát ennyit megtehetek a jó kis munkahelyemért. :) 2008. aug.28. péntek"
* volt munkahelyemen Sharepoint meg classServer-t vezetnek be! De jó lenne! Mennyire szeretnék ott lenni, kipróbálni, örülni neki! Ez a tanítást teljesen új alapokra helyezheti, már ha élnek vele! Persze megtehetném, hogy bemegyek és kérem, hogy én is, hogy beléphessek egy időre és ismerkedhessek vele, persze most már nem rendszergazdai jogokkal, mint régen. De hát ennek semmi értelme, cél nélküli lenne, így nem lenne hozzá kedvem. De ha ott lehetnék micsoda izgalommal látnék neki! 2008. december."
*