2011. február 5., szombat

Emlékek a múltból


Orosházi amatőr csillagászok 1975
Egy év – egy kép: orosházi amatõrök 1975-ben
A hetvenes évek második felétõl élénk csillagászati élet volt Orosházán. 1974-ben alakult meg a szakkör, amelynek fõ mozgatója Csepregi Lajos volt, de a szervezésben, vezetésben Juhász Mihály és Berkó Ernõ is tevékenyen részt vett. A helyi nagyüzem, az Orosházi Üveggyár volt a szakkör bázisa, a gyár klubja biztosított helyet a rendszeres foglalkozásoknak. Gyakori vendégünk volt Kulin György, aki évente több teltházas elõadással színesítette a programot. A gyárban Hudák István fõmérnök irányításával több száz üvegkorong készült, melyek az Uránia távcsõtükör-készítésének egyik bázisát biztosították. A korongok öntésében a szakköri tagok is segítettek.
A szakkör tagjai több távcsõvel is büszkélkedhettek, ezek közül a legnagyobb Juhász Mihály 300/2500-as Newton távcsöve volt. A távcsõvel jelentõs észlelések nem készültek, de tulajdonosának sok örömet okozott. Mechanikai szerelése egyszerû, nehézkesen kezelhetõ volt, és a mai szemmel nézve nem túl jó minõségû okulárok se könnyítették meg a használatát. A képen látható a távcsõ a szakköri tagok egy csoportjával együtt. Bal oldalon Juhász Mihály áll.
Az Albireo Klubbal, illetve Szentmártoni Bélával is kialakult együttmûködés. Megkaptuk a klub kiadványait, és mivel a gyár házinyomdája ezt lehetõvé tette, sok kiadvány, észlelõlap utánnyomása is Orosházán történt. Más szakkörökkel is tartottuk a kapcsolatot, fõleg a Kiss György által vezetett nagyszénási és a Márki-Zay Lajos vezette gyulai szakkörrel.
Ketten szerepeltünk észlelésekkel a korszak kiadványaiban: Ravasz Bálint napészlelésekkel, jómagam kettõscsillag-, mélyég- és meteorészlelésekkel.
A szakkör jó évtizednyi mûködés után szûnt meg, amiben jelentõs szerepe volt az országban történt változásoknak.
Berkó Ernő
Forrás: Magyar Csillagászati Egyesület közlése

Nincsenek megjegyzések: