Gondolkodó

Az idő filozófiai és művészi megfogalmazását fejezzük be Thomas Mann, az időről szóló töprengéseivel:
„Mi az idő? Titok — léttelen és mindenható. A jelenségek világának feltétele, mozgás, mely a testek térbeli létezésével s mozgásával párosul és vegyül. De vajon nem volna-e idő, ha mozgás nincsen? Nem volna mozgás, ha nincs idő? Rajta, kérdezz! Vajon az idő a tér függvénye? Vagy megfordítva? Vagy azonos a kettő? Kérdezhetsz váltig! Az idő tevékeny, igei jellege is van, érlel és "időzít". Mit időzít? Változást. A most nem akkor, az itt nem ott, mert a kettő közt mozgás van. Mivel azonban a mozgás, mellyel az időt mérjük, körben jár s önmagába záródik, ezt a mozgást és változást szinte éppúgy nevezhetnők nyugalomnak és mozdulatlanságnak; mert az akkor állandóan megismétlődik a mostban, az ott az ittben. Mivel továbbá véges idő és korlátozott tér a legkétségbeesettebb erőfeszítéssel sem képzelhető, az emberiség elhatározta, hogy az időt és a teret öröknek és végtelennek "tekinti" — azzal az elgondolással, nyilván, hogy ez ha nem is éppen jól, de mégis valamivel jobban sikerülhet. De az öröknek, a változtathatatlannak a kitűzése nem egyértelmű-e minden korlátozottnak és végesnek logikai és aritmetikai megsemmisítésével, zérusra való redukálásával? Lehetséges-e az örökben egymásutániság, a végtelenben egymásmellettiség? Hogyan férnek meg az örök és végtelen segédhipotéziseivel olyan fogalmak, mint távolság, mozgás, változás, vagy akárcsak körülhatárolt testek létezése a mindenségben? Kérdezz, ne csüggedj! „
Ha kíváncsiak vagyunk, mennyi az idő, akkor rápillantunk az órára. Az megmutatja, hány óra és hány perc telt el dél ( vagy éjfél ) óta.

Időmérésünk alapja a Nap „járása” az égen. A nap minden reggel felkel, azután áthalad az égen, majd lebukik a horizont másik oldalán. Ez a látszat abból fakad, hogy a Föld forog a tengelye körül, és minden részéről csak bizonyos napszakban látható a Nap. Amikor eltűnik a szemünk elől, akkor nálunk éjszaka van, a Föld egy másik részén pedig nappal. A nappal közepén a Nap égi „pályájának” legmagasabb, ún. delelőpontján tartózkodik, és ekkor „süt” a legerősebben.