2010. augusztus 16., hétfő

Szenttamás



Szenttamási „házszentelő”
Hír: 2010. augusztus 14-én Orosháza város képviseletében Csányiné Kádár Tünde főtanácsos és Fülöp Béla címzetes gimnáziumi igazgató, tanár, író részt vett a vajdasági testvérvárosában, Szenttamáson Gion Nándor író emlékházának avatásán.
Szenttamás, avagy régebbi módon Bács Szenttamás, a Vajdaságban Szabadkától délebbre, úgy Óbecsétől Dél-nyugatra található talán 200 km-re van Orosházától. Orosháza testvérvárosa néhány éve. Az 1300 évekből való a település első okleveles említése, nevét az egykori középkori Szent Tamás monostoráról kapta. Érdekes a város szerb nevének alakulása, 1922-ig a neve Sentomaš volt, 1922-ben megváltoztatták Srbobran-ra (=szerbvéd), amellyel az1848-49-es szerb-magyar ellentétekre emlékeztetnek. A várost megismerni negyed nap alatt, csak villanásokban lehet. Őrzi erősen a régi utcákat, épületeket, a hajdani hangulatot. Beszélgetésünk alkalmával Branko Gajin polgármester elmondta, hogy tudatosan védik a kisváros régi épületeit, mert meggyőződésük, hogy a mezőgazdaság mellett ez a kisvárosi miliő lesz érték a jövő számára. Ezt erősítheti még a város kulturális öröksége Gion Nándor írói hagyatékával, zarándokhellyé alakított szülőházával.
A város maga közel 13 ezer lakosú, a község pedig közel 18 ezer. A város-község közepén szép főtér és ott a polgármesteri hivatal, vagy, ahogy ők mondják a községháza. Itt gyülekezett az ünnepre meghívott írók, barátok, testvérvárosi kapcsolatban vagy más kötelékkel ide kötődők serege. Az alkalom pedig nem más, mint egy házavató-házszentelő ünnepségre való szíves invitálás mondanám én. . Mert valóban invitálás volt, hisz itt Szenttamásban van egy ház, amit emlékházzá avattak-szenteltek. Gion Nándor szülőháza lett az új szenttamási szentély, hisz a délvidéki magyar irodalom jeles alakja született itt 1941-ben. Innen táplálkoznak regényei, s ennek a tájnak a hangulatát őrzi a Kálvária, s a stációkat végigjárva megtapasztaltuk a Virágos katona üzenetét, a gioni-feszület milyenségét. Gion Nándor író egykori szülőházából átalakított alakították emlékházat adnak át szombaton, a vajdasági Szenttamáson (Srbobran).
Az emlékház ünnepélyes megnyitóját a település önkormányzata és a Gion Nándor Emlékbizottság szervezte. A megnyitót séta követte a városi kálváriára, s a résztvevők útközben megtekintik a Gion-regények két helyszínét. A helyi népkönyvtárban megnyitották Maurits Ferenc festő-költő Gion-feszületek című kiállítását.
Az íróról szóló megemlékezések már korábban elkezdődtek Szenttamáson. Augusztus 6-án Bence Erika Másra mutató műfajolvasás című tanulmánykötetének bemutatóját tartották meg, hétfőn Tóth Barnabás és Simonyi Balázs Gionfalva című dokumentumfilmjét vetítették, szerdán Horváth Futó Hargita Gion Nándor-bibliográfia című könyvét mutatatták be a helyi Népkönyvtárban, pénteken pedig dr. Elek Tibor Gion Nándor írói világa című monográfiájának bemutatóját tartották a helyi népkönyvtárban.
A Gion Nándor-emlékházban három szobát rendeztek be ki-állítóhelyiségként. Az író szobájában bútorai és személyes tárgyai láthatók, a család valamikori ebédlőjében a családi könyvtár és Gion Nándor művei, az utcai szobában az író életét és munkásságát bemutató kiállítás kapott helyet. Az udvaron épített fedett pavilon Szentamás képeslapokon, egykori képeslapokon alkalmi tárlatot láthatta az érdeklődők serege.
A ház a megnyitó után nemcsak emlékmúzeumként működik majd, hanem különféle kulturális rendezvényeknek is otthont ad. Ezzel a helybeliek sokéves álma válik valóra az épület átadásával, ugyanis Gion Nándor családi házának megvételét már 2002-ben kezdeményezték. S a magyarországi támogatással sikerült megvalósítani, a felújításhoz jelentős tartományi támogatást is kapott a város.
-k-f-b-

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Bela,
Nagyon jo ez a bejegyzes!... A testvervarosi kapcsolat felvetele 2005-ben tortent, amikor Kolonak Ibolya meghivta a Sonkolyos Karolyne altal vezetett diszitomuveszeti szakkaort szenttamasi es vajdasagi kiallitasra. Azota Margitkaeknak tobb kiallitasa volt a Vajdasagban. Tobbszor jattam a diszitomuveszeti csoporttal Szenttamason es akkor meg az emlekhaz tervezve volt, de legutobb, amikor 2009-ben ott voltam (Unios palyazati lehetosegekrol volt beszelgetes a varos tiszsegviseloivel), mar majdnem keszen volt. Es mar akkor sok-sok tervuk volt a jovovel kapcsolatban. Nagy orom volt olvasni az irasodat!
Koszonettel es udvozlettel:Geza

Fülöp Béla (Károlyi) írta...

Köszönöm a visszajelzést! Rólad isszó esett, meg a poályázatról is a szenttamási tartozkodásalatt. Nagyon tetszett ott, ahogy felkismerték és védik a régi városképet. Ők itt nem végeztek olyan irtózatos rombolást, mint az orosházi városvezetők!
Fb

Névtelen írta...

Nem voltam pontos! 2005-ben indult a kapcsolat felvetele es ebbol lett testvervarosi kapcsolat - ha jol tudom - 2009-ben. Meg annyit, hogy Sonkolyos Karolyne az elmult 25-30 evben rendszeresen tart tanfolyamokat es eloadasokat a Vajdasagban.