Ma a tréfák, nevetések napja!

I. felvonás - Levélben jött székely viccek:

Két székely beszélget:
- Te, Áront mégsem holnap temetik, hanem pénteken.
> - Miért, jobban van?
*************
>> A székelycsalád vacsorázik, és a gyerek nagyon csámcsog. Megszólal az apa:
- Ne csámcsogj! - de a gyerek tovább csámcsog.
- Ne csámcsogj, mert pofon lesz! - a gyerek azért is.
Lendül az apa keze, de a gyerek lehúzza a fejét, és a pofon az
asszonyt éri, hogy leesik a székről.
A gyerek éktelenül elkezd röhögni, mire az apa
- Ne röhögj, anyád is csámcsogott.
************
Két székely beszélget:
- Hé szomszéd, miért van annak a disznónak három lába?
- Mit gondol kend, majd levágom az mindet egy bableves miatt!
*************
Két székely bácsi találkozik a piacon. Egyik kérdezi:
- Mit adtál a lovadnak tavaly amikor kólikás volt?
- Korpát meg melaszt!
Egy hét múlva újra találkoznak:
- Korpát meg melaszt adtam a lovamnak, mégis megdöglött!
- Az enyém is!
**************
A rendőr megállítja a székely bácsit.
- Hé bátyám, mit visz azon a szekéren?
A székely odahajol a rendőr füléhez, és belesúgja:
- Szénát.
- És miért sugdolózik?
- Hogy a lovak ne kérjenek!
**************
Az öreg székely részegen megy haza és beleesik a kútba. Kirohan hozzá az egész család, leengedik a kötelet és elkezdik felhúzni. Mikor kibukkan a feje a kútból, elkezd rettentően nevetni.
Mondja neki az asszony:
- Ember, mit röhögsz, hisz épp hogy csak megmentettük az életed!
- Azon röhögök, hogyha elengedném a kötelet hogy fenékre esnétek!
**************
Az öreg székely részegen a kocsmából hazafelé tart a szekéren bóbiskolva.. Ezt meglátja a rendőr, s megállítja a fogatot.
- Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset lesz belöle!
Az öreg székely csak mordul rá egyet. A rendőr intézkedés gyanánt a következőket mondja:
- Bátyám, látva a jelenleg állapotát, mit szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?
A székely meghúzza a vállát, s közli:
- Mit szólhatnék ? Rendőr vejem még úgysem volt!
*************
Székely bácsika rohan a vonat után, végül csak lekési, a vonat akkor gördül ki a peronról, mikor odaér. Erre a bácsi: - Eredj csak, eredj, a jegy úgyis nálam van!

II. Levonás - Magyarázat és egyben késleltetés, hogy rekeszizmaink felkészüljenek a gyors lélekzetvételekre:
Április bolondjaA népszokás szerint az, akit április elsején rászednek, a bolondját járatják vele. A rászedett személy az április bolondja.
Több országban elterjedt szokás. Eredete nem tisztázott. Talán a bolondos áprilisi időjárásból ered. Egyik magyarázata szerint kelta népszokás volt, hogy április kezdetén vidám, bohókás tavaszi ünnepeket ültek. Más magyarázat szerint IX. Károly egy rendeletéből ered. 1564-ben az új esztendőt április 1-ről január 1-re tétette. Az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt, de a rendelet után április elsején már csak bolondos ajándékot adtak egymásnak az emberek.
Csúfolódós versike:
"Április bolondja
Felmászott a toronyba
Megkérdezte, hány óra
Fél tizenkettő
Bolond ez a kettő."
De vajon ki az ÁPRILIS BOLONDJA!
Más kitérő
Ha túltesszük magunkat azon, hogy a “nemzetközi vándorszó vetélkedő” magyar győztese némiképp negatív értelemben épült be a befogadó nyelvbe, nos, akkor együtt örülhetünk az alábbi hírnek.
Magyar eredetű német szó kiválasztásáért osztott ki díjat a berlini Goethe Intézet nemzetközi vándorszó vetélkedőjének zsűrije április 25-én a Bode Múzeumban. A német “tolpatsch” (ügyetlen) a magyar “talpas” szóból származik.
A vándorszavak vetélkedőjére 2007 novemberétől 2008 februárjáig több mint 40 országból, mintegy 3500 pályázat érkezett. A győztesek rangsorolása aszerint történt, hogy mennyire sajátos indoklást sikerült az adott nyelvnek egy olyan szavához fűzni, amely a mai német nyelvben is használatos szó eredetéül szolgált.
Jöjjön Karinthy Fricike is
Karinthy Frigyes - Az emberke tragédiája (részlet)
Madach Imrike után Istenkéről,
Ádámkáról és Luci Ferkóról a versikét írta
Karinthy Fricike

(második szín)

Ádámka meg Évike
Édenkertnek végibe
Hancúroztak, ittak-ettek,
Állatokkal verekedtek

Ádámka nem akart menni
Évikével almát enni.
Évi mondta: ne légy fád
Láttam két szép almafát
Angyalka jött, nagyon mérges
Vigyázz, az az alma férges!
Istenke se akarja,
Hasacskátok csikarja.

Luci Ferkó rossz kölök,
Éppen arra lődörög
Juszt is, mondta: egyetek,
Tömjétek meg a beletek.

No most tele van a bendő,
Itt a bűn az eredendő.
Mars ki innen, istenvertek
Bezárjuk az Édenkertet
És akkor jöjjön Kosztolányi Dezső
ÁPRILIS BOLONDJA
1
- Holnap április elseje - mondotta Viktor.
- Te - szóltam -, most igazán valami újat kellene kieszelnünk.
Az Üllői úti diákszobában ketten tanácskoztunk. Bálintról volt szó, közös lakótársunkról, akit eddig sohase sikerült beugratnunk.
Járkáltunk a szobában. A tervek úgy röpködtek, mint a rakéták.
- Nem jó - torkoltuk le egymást. - Ez se jó. Új kell. Egészen új és meglepő.
Viktor rágyújtott kis angol pipájára.
- Megvan! - kiáltott. - Belebújsz ebbe a szekrénybe.
- No és?
- Aztán itt maradsz.
- No és?
- Aztán vársz.
- No és?
- Aztán meglesed, hogy mit csinál, amikor egyedül van, amikor nem is sejti, hogy figyelik. Mit szólsz hozzá?
- Nem rossz.
- Később lassan, kísértetiesen elkezdesz mozgolódni. Óvatosan recsegteted a deszkákat. Halkan köhögsz is. A lámpát, mielőtt jön, eloltod. Én majd lesbe állok a folyosón, és jelt adok neked. Holnap szerda, vívóleckéje van, tíz felé jön haza.
Nyomban megtartottuk a főpróbát. Kinyitottuk, gondosan megvizsgáltuk a nagy diófa szekrényt. Magas és tágas volt, egy széket is be lehetett tenni, kényelmesen elfértem benne. Az ajtón levő facsomót kilöktük. Azon a kukucskálólyukon keresztül mindent pontosan láthattam.
- Te - mondtam -, valami eszembe jutott. Ha nem lesz egyedül. És Jolánt is magával hozza?
- Annál jobb.
Úgy égtek a szemeink, mint a vadmacskáknak.
- És ha mindjárt lefekszik?
- Annál érdekesebb.
- És ha elmegy?
Viktor tollat ragadott, s a névjegyére írni kezdett: Kedves Bálint, várj bennünket, tizenegykor jövünk érted, csak leszaladtunk a kávéházba.
- Ezt a névjegyet - susogta - holnap itthagyjuk az asztalon. Ha lámpát gyújt, okvetlenül meglátja.
2
Másnap fehér, bolond reggelre virradtunk. Éles szelek zúgtak. Virágokat sodort a tavaszi vihar. Sütött a nap, esett az eső, az ég, mint egy hisztérika, kacagva hullatta eszelős könnyeit. Bizsergő viszketés bujkált a mellünkben, s mi is szerettünk volna sírni és nevetni.
A fejfájós, ideges délelőttöt végtelen délután követte. Szüntelenül csetlettem-botlottam, kezemből kiesett a toll, poharakat, tányérokat törtem, nagyon szerencsétlennek éreztem magamat. Végül váratlanul jött az este. Kiderült. A nedves háztetőkön végigfeküdt a holdfény, s a kémény mellett felbukkant egy cirmos kandúr.

A kaput bezárták, a diákkaszárnya elcsöndesedett. Lesbe álltunk.
- Sápadt vagy - mondotta Viktor. - Talán félsz?
- Dehogy! - hencegtem.
Az olajlámpa ott égett az asztal közepén. Minden neszre eloltottuk, nehogy észrevegye a kiszüremlő világosságot. Hol marad ily sokáig? Talán már nem is jön?
De berregett a csengő, élesen. Újra elfújtam a lámpát. Viktor kiszaladt a folyosóra, s egy pillanat múlva visszaosont.
- Itt van.
- Kicsoda? - kérdeztem az idegességtől bután.
- Bálint. No, menj már.

- Hová?

- Hát ide... a szekrénybe... De siess... Ne röhögj... Ha nevetni akarsz, harapj a zsebkendődbe...
- De...
- Siess, mert itt van...
Beültem a szekrénybe. Viktor pedig - nem tudtam, miért - rám zárta, aztán lábujjhegyen kisuhant. Ez nem így volt megbeszélve.
Egyedül maradtam. Hallottam a megereszkedő bútorok recsegését. Később csak a csönd reszketett.
Amint így vártam, valami nevetőinger fogott el, valami buta, erős és kegyetlen görcs, hogy nevessek, hahotázzak, ordítsak, mint ott künn az őrjöngő áprilisi szél. Hideg, izzadt kezemet szájamra tapasztottam.
De miért jött oly lassan? Talán félt? Szerettem volna már kijönni, de nem lehetett.
Megzörrent a kilincs.
Bálint meggyújtotta a lámpát, s közönyös arccal körültekintett. Észrevette a névjegyet. Elolvasta, leült.
"Milyen különös - gondoltam -, most azt hiszi, hogy egyedül van."
Egy darabig élveztem a helyzetet. Tisztán láttam minden mozdulatát. Délcegen, hatalmasan meredt elém a széles vállú, egészséges bácskai fiú. A lámpafény rásütött cigányos, fekete hajára. Meredt szemmel bámultam.
Gyanútlanul mozgott. Megtörölte homlokát. Azután vizet ivott. Máskor nem így iszik. Akkor nem ily hanyag és formátlan. Most nem is sejti, hogy lesik. A tevése-vevése érdektelen és hitetlen. Az arca komoly, de olyan furcsa. Fáradt és nagyon petyhüdt. Majdnem csúnya. Szeme körül piszokszínű, hamuszürke karikák. Mindnyájunk arca ilyen, amikor teljesen magunkra vagyunk. A szemek kissé beesnek, az orr megnyúlik, a lépések fáradtak és bizonytalanok, mert magunk előtt csak akkor pózolunk, ha a tükörbe nézünk. Ezért ijedünk meg, ha néha valaki halotti magányunkban váratlanul meglep. Szétszórt kincseinket össze akarjuk szedni: felrezzenünk.
Már nem tudtam nevetni.
Egy embert láttam magam előtt, arcán a munka utálatos fáradtságával, irtózatos egyedüllétben. Olvasni kezdett, de hamar ráunt, megint vizet ivott, ásítozott.
Ő most vár bennünket szegény, és hisz nekünk. Mi lesz: mi lesz, boldog Isten? Az órámra néztem. Tizenegy felé járt. A fél óra régen elmúlt. Most már mozognom, recsegnem kellene.
Itt nem bírom ki sokáig. Mert lassanként félni kezdtem tőle, és magamtól is. Vajon mit tesz? Hátha oly tekintet lövell szemembe - ide a kukucskálólyukra -, miben egy-egy egész emberélet titka van, és megőrülök tőle? Hátha elkiáltja magát, vagy beszélni kezd, lassan és vontatottan? Hátha grimaszt csinál az arcával, egy szokott csúf, hideg grimaszt, amit mindig csak akkor mer mutatni, mikor egyedül van, egy grimaszt, amibe ő már beletörődött, de az én hitemet megrendítené, és rögtön elfelejteném tőle az egész életemet? Hátha odamenne a pénzesfiókomhoz ez a tiszta, ez a becsületes, ez a jó fiú, és sunyi pofával, mint egy sötét rablógyilkos, feltörné, kivenné pénzemet, zsebre dugná, előttem, lopva? Mindezt pedig látnám, a tulajdon szememmel. Nem, ezt nem tudnám túlélni. És mégis itt kell maradnom. Ha most elárulnám magam, talán ő őrülne meg, kettérepedne a szíve, megőszülne az ijedelemtől. Némán és hidegen vártam. Vállaim közé húztam a fejem, s irtóztató félelem ragadt torkon. Kezemben csöndesen ketyegett az óra. A félelem egyre dagadt, és éreztem, hogy az egész szobát betölti láthatatlan hullámaival, lassan összecsap a fejem fölött, és akkor többé nincs menekvés.
A falióra fél tizenkettőt üt. Segítségért akarnék kiáltani, hozzá, mentsen meg valahogy, de nem bírok, nem merek. Megijednék, elájulnék a saját hangomtól.
Bálint készül hozzánk, a Pannóniába. Mosdik, öltözködik, fésűt, kefét vesz elő; a tükörbe pillant, és összecsücsöríti a száját. Pózol, mint egy leány. Aztán, mintha neszt hallana, gyertyát gyújt, keresgél, szaglász a szobában. Ő, a hős, a főugrató, a csibészvezér fél? Árva báránykám, de halvány vagy. Sejt talán valamit? Az ágy alá világít, megtapogatja a ruhafogast, aztán a szekrény elé jön, próbálja az ajtaját, de az ajtó be van zárva, a kulcsát Viktor már elvitte. Gyertyájának lángja bevilágít a kulcslyukon. A szekrényt vörös derengés önti el.
Várni, várni, várni kell.
De meddig?
Ez igazán a bolondok napja.
Csak az elbújtatott gyilkos érezhet ilyesmit, aki kezét a revolver ravaszán pihentetve, áldozatára vár.
Végre felöltözködött, vette felöltőjét, elfújta a lámpát. Már indul. Érzem, hogy most kell elkiáltanom magam. Viktor eltűnt, a szekrénybe zárt, engem is beugratott. Gégémből vékony, didergő, nem is emberi hang szaladt ki, amit meg se hall. Kinyitja az ajtót, az előszobában van, itthagy a szekrényben, a szekrény éjszakájában, reggelig. Ekkor torkomszakadtából ordítozni kezdtem:
- Bocsáss meg... itt vagyok a szekrényben... Nyisd ki... elbújtam... segítség...
Visszajön az előszobából. Gyertyát gyújt. Fölfeszíti a szekrényt. Az arca sápadt. Nyugodtan, halkan és csodálkozva mondja:
- Te vagy?
A mellére borultam, és sírva fakadtam:
- Rossz tréfa volt... Nem tudtam, hogy egyedül leszel... És úgy féltem... Én vagyok az április bolondja...
- Már nincs április elseje - szólt, és megnézte a zsebóráját.
- 12 óra 2 perc. Április másodika van.
Reszkettem, mint a nyárfalevél, és nem mertem a szeme közé nézni.
Bálint vizet öntött a pohárba.
- Igyál, olyan fehér vagy, mint a halott. Mi történt veled? - Meggyújtotta a lámpát, levette a felöltőjét, a székre ült, megfogta a kezem, és nyugodt, okos, fekete szemével a szemembe nézett:
- Marha! - mondta szelíden, azzal az angyali gyöngédséggel, amilyennel csak a diákok tudják kimondani ezt a szót: marha.

1908
ZÁRÁS
Nincs mit tenni, el kell menni a boltba, s kérjél 3 liter villanyáramot a salátához, továbbá szükséges lenne két hét múlva hegedűbillentyű, ha elromlik az idő, akkor föltétlenül vigyünk magunkkal esernyőmagot, s a vacsoracsatára pedig pácolt trombitahúrt.
Zárásként énekeljük el együtt az egyik kedvenc nótámat:
Száraz tónak..magyar népi játékdal
Száraz tónak nedves partján
döglött béka kuruttyol,
hallgatja egy süket ember,
ki a vízben lubickol.
Sej, haj, denevér,
bennünk van a kutyavér!

Vak meglátja, hogy kiugrik,
sánta utána szalad,
kopasz ember haját tépi, a néma meg óbégat.
Sej, haj, denevér,
biciklizik az egér.

További jó mulatást!
Zárása a napnak
A szakértők szerint a bolondok napjának eredete a történelem homályába vész. A tavaszi napforduló, vagy mások szerint épphogy április elseje hajdan sok népnél évkezdő nap volt, az újjáéledő természetet ünnepelték, és már az ókori görögök is megtréfálták egymást ezen a napon. Ezeket a szertartásokat aztán később a kereszténység ünnepéhez, a húsvéthoz kötötték. Folytatás itt!
http://http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=20220