Íróvá is, a parasztság írójává is a marxizmussal való találkozása tette – hangoztatta. Termékeny szerző lett: harminchárom éves koráig, a felszabadulásig már szinte minden jelentős művét megírta. Életismeretét, élményanyagát a faluról, a kortárs paraszti élet nyomorúságairól szóló regényeiben formálta művészi alkotássá: Fekete kenyér (1934), Vízkereszttől Szilveszterig (1934), Állomás (1935), Falak mögött (1937), Máról holnapra (1938) című társadalmi regényein és az önéletrajzi ihletésű Elindult szeptemberben (1940) című regényén kívül két történelmi regényt írt: A törökverő (1938) és a Harangos kút (1942) címűeket. Elkészítette a népi valóságfeltáró irodalom két híres, klasszikussá vált művét is: A legnagyobb magyar falu (1937) és az Egy parasztcsalád története (1939) című szociográfiákat, a népi mozgalom sodrában született legjobb művek méltó társait, valamint a Szakadék című drámát. 1936 és 1944 között emellett rendszeres és gazdag publicisztikai munkásságra is futotta erejéből: napilapokban, folyóiratokban közölt riportjait, tanulmányait, cikkeit, útirajzait, irodalompolitikai írásait csak évtizedek múlva gyűjtötte kötetekbe. Négy terjedelmes könyv lett belőlük: az Országúton, városon (1960), a Végig a magyar Szaharán (1961), az Az író vizsgája (1968), a Gyűjtőlencse (1968), valamennyi a tenni akarás, a szenvedélyes állásfoglalás, a hiteles tudósítás, a közösségvállalásra mozgósító hit maradandó dokumentuma. Az írások a magyar publicisztika, újságírás történetében rangos helyet töltenek be sajátos stílusuk, következetes állásfoglalásuk, a lírai és kritikai elemek mesteri ötvözése révén. A két világháború közötti Magyarország megismeréséhez a szociográfiai irodalom mellett ezek az írások is hozzásegítenek.
Valamennyi műve igen kis példányszámban jelent meg, ezért csak az olvasóközönség szűk rétegéhez jutott el.
(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése