Szeptemberi versek

Simonyi Imre: Annyi van hátra Szakadt reád annyi gyalázat, hogy abból fedelet ácsolhat föléd az alázat s a szeretet. Húzódj alá. - Valami vackot vess a sarokba. -Csak megvadult kan tépi az aklot darabokra. Te már ne játszd senki agyaras habzó szájú hősét. Ne védd magad. - Óvjon az okos együgyűség. Annyi van hátra életedből, ami pennád hegyén feketéllik a félelemtől: pár költemény. Kosztolányi Dezső: Szeptember elején A hosszú, néma mozdulatlan ősz Aranyköpenybe fekszik nyári, dús játékai közt, megvert Dárius, és nem reméli már, hogy újra győz. Köröskörül bíbor gyümölcse ég, s nem várja, hogy kedvét töltse még, a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég fülébe súg, elég volt már, elég, s ő bólogat, mert tudja-tudja rég, hogy ez az élet, a kezdet a vég. Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép, el kell veszítenem. A bölcsesség nehéz aranymezébe öltözöm, s minden szavam mosolygás és közöny.

Simon István: Gyönyörű terhem ...Gyönyörű terhem: sorsom, emlék és hitem - mintha földutak gödrein magánosan mennék - annyi nyomot csak fölmutat, mint a kihajló bokor ága a csüngő szénaszálakat, az örök gereblye fogába ami mindenhol fönnakad.. , Weöres Sándor: Galagonya Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a Hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd. Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. ,  Kormos István: Szeptember Gyászol három hangyaboly, cincognak a tücskök, kék ködnek nézik az eget, zöld ködnek a füstöt. Szaladnak a füvekhez, elszáll a fű délre, kukoricazászlón lobog üszök feketéje. Boglyaszállás felrepül, a fák messze úsznak, tücsökcirr ördögszekéren panaszol az útnak. Megadják mind magukat, sárgöröngyre ülnek, sírnak, rínak, s kis öklükkel gyöngykönnyet törülnek. ,. Petőfi Sándor: A gólya "...Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek, Mint anya jön elé, A ki fiainak számára kosarát Gyümölccsel terhelé. Én ellenségemül néztem az őszt, s szólék, Ha gyümölcsöt hozott: Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram, A gólyát elcsalod..." Csoóri Sándor: Szeptemberi gyónás Sarkunkban újra szeptember hava, csuhé-szatyrodból a nyár, mint a legutolsó darázs, kirepül. A meggyfa már vörös levelet ejt, ne nézz oda! Én se nézem narancsos meztelenséged, noha nézném- sötéthúsú szilvát harapok inkább ketté. A szemed is szilva, az öled is szilva, ízed is az! Gyékényen árulnálak, ha nem volnék irigy. Dehát irigy vagyok és verseket írok vezeklésül, birsalma-sárga szavakat ontva, erdő-fényt, erdő- tüzet, hogy tükrödben fésülködő őszi madár is lássa magát. , Tóth Árpád: Őszi kérdés "Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze, S róluk a szénaillat meghalni visszatér?.." Faludy György: A magyar szabadságról "...Itt több tehetség sarjad holdanként, mint akárhol. Talán sikerül egyszer. De ezt én be nem várom: szemet húnyok, mosolygok és jutalmamat kérem mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem, sír a 301 - es parcella közelében." szeptember 23. Kiss Anna: Fűszedő Szedésre érett már a fű, borzong a félsötétben, Boróka asszony pendelye világol kinn a réten. Talán füvek közt válogat, sejtésnyi még az illat, álom füvére hogyha lel, magának is szakíthat. Szedésre érett már a fű, harmat suhog le róla, csücsökre fogja pendelyét a jó fűvek tudója. Úgy válogat, hogy szóban is elősorolja őket, igazlátókat, éltetőt, lélekcseréltetőket. Vigyázva, hogy virága is hullatlan megmaradjon, vének szívében ifjúság belőlük hogy fakadjon. Szedésre érett már a fű, borzong a félsötétben, Boróka asszony pendelye világol kinn a réten. Vas István: Pesti elégia "...S kihull szívemből a kárhozat, a magányos bélyegű bánat: A Város megváltotta magát és megváltott magának. Sebeiből felém ragyog a nem remélt bocsánat. Kihúnyt már minden villany és dereng a ködben a hit: Tudom, valahogy, valahol majd beszámíttatik, Hogy itt éltem és egyszer sem akartam élni máshol, csak itt." , Lévay József: Szüretünk Gondolatim mostan Mulatozva járnak, Csekély gazdasága Körül édesapámnak: Csak oda tér lelkem Mikoron elfárad, Ha másutt előtte A búbaj megárad. Ott nyugtot találhat..." szeptember 26. Petőfi Sándor: Szeptember végén "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérczi tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet..." , Kisfaludy Sándor: A boldog szerelemből Alig nézi magát körül Az ember e világban, Ittlétének alig örül, Sírja immár tátva van. Benne van a mulandóság A föld minden porában: Barátim hát! ne henyéljünk A kevésből sokat éljünk, Míg a tátott sír befal; Rövid éltünk, mint e dal. Tompa Mihály: A madár, fiaihoz "Száraz ágon, hallgató ajakkal Meddig ültök, csüggedt madarak? Nincs talán még elfeledve a dal, Melyre egykor tanítottalak?! Vagy ha elmúlt, s többé vissza nem jő A víg ének s régi kedvetek: Legyen a dal fájdalmas, merengő, Fiaim, csak énekeljetek!..." szeptember 29.  Fazekas Mihály: Csokonai nevenapjára "...Hadd távozzanak a lengeteg és ravasz Emléknek repeső képei. Nézd druszám, Bacchus régi barátunk Most hirdet jeles innepet. Vivát! érjen azért annyi Mihály-napot, Amennyit csak akar, jó drusza, mink pedig Amennyit lehet, és azt Vígasságba fecsérljük el." szeptember 30. Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik A mécsvirág kinyílik s a húnyó láthatárnak könyörg a napraforgó: a tücskök már riszálnak, odvában dong a dongó s álmos kedvét a bársony estében égre Írta egy röppenő pacsirta; s ott messzebb, kint a réten, a permeteg sötétben borzong a félreugró nyulak nyomán a fűszál, a nyír ezüstös ingben immár avarban kószál, s holnap vidékeinken újból a sárga ősz

Petőfi Sándor -

SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)