2012. augusztus 27., hétfő

JELEN-FAGGATÓ

 
Megáll a Kárpátalja Expressz Nagykárolyban2012.09.05.

Nagykároly.ro
Nagykároly vasút nosztalgia vonat állomás

A tavalyi alkalom egy mozzanata

Oszd meg a Facebook-on: Share•Megállt a Kárpátalja Expressz Nagykárolyban

Ismét áthalad Nagykárolyon és Szatmárnémetin is a nosztalgiavonat. Amint az közismert, az egykori Magyarország keleti területein megépült vasútvonalakat ma több határ szeli át, mindazonáltal a vonalak járhatók.



Az 1800-as évek végén épült monarchiabeli vasútpályán, a hajdani munkácsi fővonalon négy országot (Magyarország. Románia, Ukrajna és Szlovákia) érintve, harmadik alkalommal robog végig a Kárpátalja Expressz. A 2010-ben, 66 év után újrainduló nosztalgiavonat szerelvényei szeptember 7-én, pénteken 11.42 perckor Érmihályfalvánál érkeznek Észak-Partiumba. A vonat 12.45 és 12.53 óra között áll meg Nagykárolyban, 13.23 és 14.24 óra között pedig Szatmárnémetiben. A megyeközpontban Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szatmárnémeti szervezetének elnöke, városi és megyei tanácstagok, illetve természetesen az érdeklődők fogadják az utasokat. Megkoszorúzzák Pfaff Ferencnek, a szatmárnémeti vasútállomás tervezőjének az emlékművét. A vonat és utasai 14.42 és 15.30 óra között a halmi vasútállomáson vesznek részt egy, a tiszteletükre szervezett ünnepségen.





Nincsenek megjegyzések: