Röpkék

Tele van a város akácfavirággal....
Most az jutott eszembe, hogy amikor előszőr léptem Orosháza szentséges földjére, mit sem tudtam én arról., hogy ez a "legnagyobb magyar falu", meg hogy itt született Darvas József, alias Dumitrás József, (ha nem tagadta volna le eredeti nevét), amit az apja hozott magával a Bihari hegyekből, onnan Belényes tájékáról, még a 19 század végén vagy a 20. század eleje tájékán. Eleje volt inkább, mert aztán két Dumitrás gyerekkel szaporodott mindjárt a nemzetség ( még akkor házasságon kívül), de mindez lényegtelen dolog, mert hiába is mondják másként valóban az író Darvas neve soha nem csengett olyan szépen és értékrendi magasan , mint Illyés Gyuláé, vagy Móricz Zsigmondé. (Csak szerették volna ebbe az értékrendi vonalba - Petőfi, Arany, Móricz, Szabó Pál besorolni őt is, de lényegében soha nem sikerült! Talán tudta is ezt Darvas! (nem tudom!), talán ezért olyan nagyon szomorú minden fényképén!) Azt hiszem inkább illik mellé Illés Béla neve, bár Illés inkább volt moszkovita, mint népi...
Szóval igencsak bonyolult dolog ez, de tény, hogy akkor, mikor én erre vetődtem világkóricálásomban, akkor itt még gömbakácok diszítették az utcákat. Orosháza más volt. Volt egy varázsa, volt egy sajátos alföldies jellege, s ahogy jöttem befelé az állomásról a kisvasút sínei mentében, mindinkább kibontakozott bennem egy mesésebb világ. Az az Orosháza szép volt, teremtő erő volt, s tudom, hogyaz emberek (pedig csak pár napot töltöttem itt!) oldódtak és meséltek. Ezt is azt is, nem akarták elhinni, hogy én magyarul beszélek, pedig úgymond Erdélyből jöttem, de az Erdély szót nem merte kiejteni senki csak Romániát mondtak. Reménykedve beszéltek még az emberek... pedig volt ez anno 1958.
Darvasról senki nem regélt nekem, aztán mikor már én meséltem élményeimet a világ egy másik fertályán, úgy rámnéztek, hogy ki is az a Darvas!
Tavasszal aztán akácvirág bódította el vidéket, s az orosházi lányokat is, beterítette, mert akácvirágillatban takarózva, aludtak, hogy aztán jól összebújva lehetett a legjobban szerelmeskedni, s ennek eredményeként január februárban, már megérett a termés. Azt hiszem a Kabódi lány is így esett meg többedjére, de aztán a bihari legény csak békötötte valójában is a fejét, mire a Jóska gyerek is a világra jött.
A tanyákon , az utak mentén sok volt az akác, tavasszal csak úgy döngicséltek s méhek, amig nem kolhozosították azokat is.
Dehát akkor engem nem is érdekelt a kolhozosítás, inkább az akácillatot is magába záró Valaki. és aztán így lettem én is előbb-utóbb orosházi. De ez a dallam bennem megmaradt: Hogy azt mondja: Tele van város akácfavirággal/ Akácfavirágnak édes illatával/Bolyongok alattuk ébren álmodozva, /Mintha minden egy akácfa nekem virágozna.
Így ábrándozott egykoron Szabolcska Mihály, aki a falut álmodta vissza városba, s öntötte érzéseit dalba, s aztán lettek azokból a nóták, de Szabolcskának nem volt köze valóban Orosházához, csak dalait ismerték. Nos Szabolcskának az volt ez volt a bűne, hiszen visszafelé akarta tekerni a világ kerekét. De mondom ez engem akkor nem is érdekelt, Szabolcska is csupán annyiban, hogy őróla már hallottam még a középiskolában Nagykárolyban, amikor egy magyarórán Fényi Pista bácsi (költő és kíváló magyartanár) helyettesítette tanárnőnket Mariann Pusit, s éppen Adyról tanultunk, s akkor tőle tudtuk meg, hogy Szabolcska Mihály és Ady nagy ellenfelek voltak... Nos ezt így mondta, de tovább már nem fejtegette, mert valószínű nem is tehette volna, anno 1955 a sztálinista Gheorghe-Dej (olv. gyorgyú dézs) Romániájában.
Mindez oly régen volt, hogya gömbakácok is eltüntek Orosházáról, mint ahogyan sokminden más is, például, ahogy kivágtak Gyopároson egy csomó fát, köztük az én emlékfámat is! SDoha nem bocsájtom ezt meg!
A magukat nagy CIVILIZÁTOROKNAK valló (kis csoport már csak!) még próbálkoznak, inkább erölködő kisérletecskék, dehát hiányzik a dolog mellé többek között legalább egy- két olyan regény, mint pl: Úri muri, Rokonok, Erdély trilógia (de hát ezeket Móricz írta !). Kell a helyi hagyomány ápolása, persze, hogy kell. Egy időben a Táncsicsban kötelező érettségi tétel is volt a pályarajza, de "félek", hogy már nem lesz! legalább is kötelező nem!
S Szabolcska? A nóták élnek.
Sok mindent nem tudtam én Orosházáról, de most már tudok... s akkor lassan jöhetne, hogy csak ülök és mesélek! No azért sokmindent nem lehet elmondani ma sem! Régen sem lehetett! Meg aztán még mindig sok dolgot nem tudok, tehát ismerkedek a várossal! Maradjunk egyelőre ennyiben, hogy Szabolcska Mihály nótájával éljek: Tele volt ( klikk a Fráter Lorand zenésítette archiv felvételre) a város a városakácfavirággal! A mi házunk előtt is van egy hatalmas égig érő akácfa, de az idei virágot leverte a jég, ELVERTE A JÉG! Így elmaradt a szöveg folytatása akácfavirágnak édes illatával.... Most más dolgok, más dalok zengenek a városban. Zengjen, zengedezzen, majd csend lesz egyszer.
És íme egy másik, ma divatos előadásmód!