Szürke köd a tájon...

Szürke köd a tájon!
( hétköznapi történet is lehetne)
Szürke köd a tájra úgy telepedett, zsírosan, kövéren, mint a kihűlt mosogatóvíz egykori falusi albérletet adó idős néninél, ott valahol messze az Érmellék közepe táján, éppen Érendréd fölött két faluval, mert nem öntötte ki, mondván majd a moslékba löttyinti a zsíros lét. Szóval szürke, mocskos minden, mintha József Attila Külvárosi éj hangulatából lépnénk ki. S a hangulatom! Éppen olyan , mint amikor József Attila megírta ezt a verset, meg többi úgymond nagyvárosi munkássorsot bemutató tájverset. S eszembe jut, hogy a mostani uralkodó politikai réteg a középiskolában éppen ezeket a verseket tanulta, s hogy fintorogtak egyesek, pláne a roggyantott szinten végzősök.  Dehát most már megvalósítják ők is, persze mások kárára, hogy a gyárak környéke legyen olyan, mint megannyi kripta, hova a reményeket, vágyakat temették.
A minap - a városban jártam - s mivel lábaim egyre rosszabbul mozognak, s erősen fáradnak, hát kerekesswzékkel baktattam, éppen a Kossuth szobor környékén. S néztem egy-két percig Kossuth apánkat, hogy mutatja az utat, de ő Pest felé mutat, s nem Aradnak, s mondja lám minden baj onnan ered. Ott székel a nemes és dicső parlament, s a kormány. Itt lent mi van? Nézd Kossuth Lajos, olvasd ezt a követ, s rajta az írást, amit Darvas kreált egyik szociográfiai munkájának elején, amely művet  már az ötvenes években sem tartották remekműnek, mert elbújhatott mondjuk Nagy Lajos és Illyés Gyula mögött, de hirdeti azt, ami részigazság, s kellett az itteni butító politikának, persze nem mondták , hogy ember nem csupán itt volt, hanem széles e magyar vagy inkább Kárpát-medencei földön, ma úgy mondanánk brahiból emberpiacnak neveztek. Emberpiac volt Amerikában, ahol a néger rabszolgákat adták el baromként, de itt szó sincs ilyesmiről. Itt csak összegyűltek azok, akik éppen munkát kerestek, hátha rájuk lel valaki! Persze a jól és megbizhatóan dolgozó  még a szegényember  se ide nem ment, mert azért üzentek, hogy van munka, jöjjön! Azt gondolom ott az igazság, hogy ezeket a könyveket ők, a döntők,  el sem olvasták... Mást is ritkán!
Szóval itt elbeszélgettem Kossuth Lajossal, aki ugyancsak csóválta a fejét, hogy mivé lettetek, mikor egy hölgy jött mellém. Köszönve köszöntött a szürke napon, s kérdi, hogy s mint vagyok. Aztán mondja, hogy eddig még volt a Barneválnál munkája, de most már vége. Jól tönkre tettek mindent, oda a gyár, szétvert baromfipiac,  s áradt belőle a panasz, hogy miket ígértek, de semmi sem lett, s most itt állunk tele adossággal, remélnytelenséggel, amit a minisdzter urak és pártvezér urak nem tudnak, nem tudják, hogyan lehet kijönni, havi 60-ból. Sehogy! És még reményünk sincs már!  De tudja mindezért azok a felelősek egyedül, akik hatalmon voltak, kormányoztak a gödör szélére vittek.
Aztán  még mondhatta volna - láttam rajta, de meggondolt hirtelen mindent...
A nap nem bújt elő, ködös volt a főtér, s ijesztően ásított ránk az Alföld Szálló szelleme, ő még kisérteni jár ide. Lehet, hogy időnként Marxot olvas, s nem azt, amit elvárnának tőle. Pedig Marx megmondta, hogy kísértet járja be Európát...
Szürke köd teleopedett a tájra, zsíros,  kövér unalom lebegett a téren. Ránéztem Kossuthra. mintha mozdult volna, s azt kérte vigyünk egy takarót, mert fázik...