Gyopárosfürdői emlék
Egy balkáni utazás tanulságai -
Képviselőtársaim, név szerint: Mészáros Árpád, Nagy Gábor, Szabó Ferenc egy váratlan ötlettől vezérelve arra a korántsem kockázatmentes elhatározásra jutottak, hogy elfogadván meghívásomat, a messzi Békés vármegyei szülővárosomba velem együtt ellátogassanak. A sebtében kitűzött indulási határnap - június huszonharmadika vészesen közeledett, s hogy érdeklődésüket mind jobban felcsigázzam, számukra szigorúan betartandó utazási menetrendet eszkábáltam. A nyárelői villámlátogatás programjai közt szerepelt a szarvasi Pepikertben való barangolás, a városi strand felkeresésén túl a hírneves, 1834-ben épített, s még ma is működőképes szárazmalom megtekintése, röpke útközi rokonlátogatás után orosházi nyugvópontunkra való megérkezés, barátaimmal való találkozás. Frissítés után indulás gyalogosan Hajnalközbe rokonlátogatásra, anyám nagybátyjának unokája - Sitkei Anikó megtekintésére, az ott tárolt túrós lepény megkóstolására.
A következő nap reggelén piaci hurka-kolbász lakmározása kisdinnyével, kovászos uborkával, az evangélikus templom tornyának megmászása, gyönyörködés az alföldi város dús vegetációjú panorámájában, majd atyám múzeumában tisztelgő látogatás a múlt emlékei előtt, s végre a hőn várt Gyopárosi Riviérán hidegmeleg vízben való förödőzés, A napozás a kies fűben, sör és más itókák illendő mennyiségű bevitele - mind csábítóan várt reánk.Az írásos menetrend kellő hatást váltott ki útitársaim körében, így el is indulhattunk a nyárelő mindent felperzselő kánikulai meleget ígérő reggelén, kitűzött céljaink felé. Minden ment, mint a karikacsapás. Pontban déli harangszóra érkeztünk meg Szarvas városába, ahol is a duzzasztott folt-Körös pompás nyaralóktól szegélyezett, kishajó által járt vizének habjába vetettük magunkat a város ingyenesen használatos strandján. Képviselői tekintetünkkel a nálunk megszokott vandalizmus nyomait kerestük, de mindhiába, itt a kevésbé műveltnek hitt Ázsiában ilyennek nyomát sem leltük. E helyett találtunk jó kis büfét hűs jégkrémmel, szívesen útbaigazító kedves hölggyel egyetemben. Ezen kívül két kézmosó folyó vizes csapot el nem lopott szappanokkal, ingyenesen nyitva álló öltöző kabinokat, hasonlókban négy darab angol WC-t tisztán, kellő mennyiségű papirossal, testet üdítő rózsán keresztül vizet hintő tusolókat, napernyők alatt műanyag napozóágyakat és székeket, melyek a szemmel láthatóan idei vetésű zöld fövenyen hevertek foglalatlanul. A víz mély volt ugyan, de mint ígértem, hűs és tapintásra bársonyos. Társaim szemmel láthatóan élvezték a néhány perces lubickolást, miközben szüntelen a kies Rába-parti strandon járt csapongó gondolatuk. Az alkalmat megragadva átrándultunk a lustán hömpölygő folyócska túlpartjára, hogy a méltán hírneves botanikai kertet megszemlélhessük. Hát nemcsak a meleg volt óriási, hanem maga a kissé gondozatlan park is, melyben iránytűnk a belépőjegyen nyomtatott léptékhelyes térképvázlat volt, melynek segítségével igyekeztünk az ajánlott útvonalat betartani. Az biztos, hogy a 16-os ponthoz, a Mamutfenyőkhöz eljutottunk, de a Lepényfa és az Ezüsthárs között mintha eltévedtünk volna, a hőség pedig egyre fokozódott. Az északi féltekén lévő Pepi-kerthez igyekeztünk, talán csücskét meg is találtuk már, mikor a biztos révbejutás reményében a 40-es ponton ábrázolt Hibrid liliomfát megcélozva a Hajókikötő felé vettük utunkat. Persze minden fa alá szúrt háromnyelvű feliratot tanulmányozva nosztalgiával gondoltunk a mi Várkertünk ülőlapjaitól megfosztott padjaira, az összetört, ellopott esőbeállókra. Pad ugyan itt sem volt sok, de egy-egy félbe metszett fatönkön melyből többet is számba vehettünk - akár uzsonnánkat is elfogyaszthattuk volna. A fizető kapun belül, a Tóbejárat mellett büfé és könyves pavilon, valamint dísznövényáruda foglalta a helyet.
Nosztalgia vett erőt rajtam, mikor a város szívétől nem messzire lévő kis utca deszkapalánk kerítésén belépve megpillantottam a hatalmas, keringő sátras zsindelytetős, csillag-buzogányos oromdíszű két kövét lovakkal járatott malomcsodát. 1955-ben jártam itt utoljára egy fénykép tanúsága szerint, mikor apám munka - és érdeklődési köréhez tartozóan felmérte azt, hogy e honban ipari műemlékként szolgáljon tovább. Egy dokumentumfilm is készült róla kisvártatva, melyet a Néprajzi Múzeumban időről-időre vetítenek, de nekünk a közvetlen élmény, az idős teremőr ízes, szakszerű magyarázata felejthetetlen maradt.
A várost elkerülő úton épített felüljárón értünk Orosháza városába, ahol én felhőtlen gyermeki éveimet töltöttem. A 34 000 lakosú város 1945-ig a A legnagyobb magyar falu volt, ahogyan azt Darvas József ismert könyve címlapján elnevezte. Ma a falusias jelleg, az agrárgazdaság erőteljes jelenlétén túl nem érezhető, sőt a statisztikák szerint utolsó helyen kullogó Békésben a városkép fejlődése meglepő dinamizmust mutat. A sok zöldfelületen kívül emberléptékű, kertvárosi házaktól szegélyezett széles nyomvonalú utakat láttunk- igaz vasi szemnek szokatlannak tetszően, még makadámmal burkoltakat is. Utunk során - messziről - megtekinthettük a miénknél legalább háromszor nagyobb városi kórházat, négy iskolát, hatalmas gimnáziumot, közelebbről a nemrég épült modern vásárcsarnokot, légkondicionálóval általánosan felszerelt butiksorokat, miközben hallgattuk a mindenhol fogható két helyi rádióadó műsorát.
Az Irénke néni által sütött tanyasi ízeket hordozó gyúrt aljú lepény istenien finomra sikerült. Anikó is barátként fogadott bennünket, s velünk is maradt az érkezéstől indulásig hirtelen elröppenő órák alatt. Barátomnál, Gulyás Szabó Tamásnál meglepetés várt mindahányunkra, mivelhogy tiszteletünkre kakaspörköltet főztek egy közeli vendéglő teraszán, melynek elfogyasztását csupán a szomszédos házakban röfögő disznók illata zavarta meg a fülledt nyári éjszakán.
Másnap randevúnk volt Koszorús Oszkárral, az evangélikus egyházközség zsinati tagjával, akinek vezetésével megtekintettük az 1744-ben alapított templomot a dunántúli Zombáról hozott emlékharanggal egyetemben, mely a város új címerében is helyet kapott. Az Orosháza jelesei című könyv szerzőjével - aki mindannyiunk számára dedikálta is értékes helytörténeti kiadványát - felkapaszkodtunk a templom tornyába, hogy a tűzvigyázó erkélyről a nagy alföldi sömmibe tekinthessünk. Nagy Gabi barátom a deszkapallók korhadtságát figyelmen kívül hagyva nemes cselekedet hajtott végre a fellegekbe kapaszkodva, midőn a rúdjára feltekeredett nemzetiszín zászlót kibontva azt a város felett kiterjesztette, mely azóta is ott lobog.
A Városi Múzeum megtekintése büszkeséggel töltött el, hiszen hosszú évtizedeken keresztül itt szolgált apám, kinek nemrégen felavatott fejszobra előtt elhaladva rám zúdultak emlékeim. Itt, ennek az épületnek padlásszobájában tanultam tőle a betűvetést, gyermekkoromban földszinti szobáiban laktam is, kertjének gyümölcseit élvezettel fogyasztottam kora nyártól az őszi dióhullásig. Kicsi raktárába betérve elővettem azt a csontberakású karikás ostort is, mellyel valaha úgy szerettem pattogtatni, s megörültem annak, hogy ma sikerült ismét megszólaltatni.
Ó; Gyopárosfürdő! Az egykori Kerek-tó köré 100 éve szervezett szerény dagonya, melybe a feltörő hévforrás vize ömlött- használt a reumának, így messzi földön híressé válhatott, beváltva a hozzá fűzött reményt. Harminc éve még csak szerény melegvizes medence és strand volt itt vállfás öltözővel, düledező kabinsorral, néhány lacikonyhás bódéval, tavon sikló csónakokkal. Ma, hatalmas fejlesztést követően vízforgatóval felszerelt ötven méter hosszú feszített víztükrű szabadtéri versenyuszoda, kisebb-nagyobb pancsolók, nyitott és fedett melegvizes gyógymedencék, modern terápiás kezelést biztosító orvosi szolgálat várja az idelátogatót.
Mire a nap lehanyatlott, bőrünk pírja megerősödött. A kórházzal szemközti Medika presszó jobb időket látott teraszán búcsút véve frissen szerzett barátunktól és e világvégi porfészeknek tudott kisvárostól, belehajtottunk az éjszakába. Villámlástól, szakadatlanul ömlő esőtől kísért utunkat a Tiszán, Dunán átkelve, a haragosan háborgó Balaton partján ránk köszöntő hűvös hajnalt megérve, a napsütéses Körmenden fejeztük be éppen időben ahhoz, hogy délután Tahin Zsolt izgalmas grafikai kiállítását immár világlátott szemmel tekinthessük meg
Dr. Nagy Zoltán
Körmendi Figyelő
X. évfolyam 4. szám
Kiadja a Körmendi Kulturális Műhely
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése