Indul a rodeó

KEZDŐDIK A NAGY NEMZETI VÁGTA, DE HOL VAN A NEMZET!

Nagy shaw (sóóóó) lesz a 2010-es esztendő mindvégig, de már elkezdődtek az előfutamok.

Már jönnek a röpcsik, hogy "micsoda gazemberek ők...de mi megmutatnánk!" lózungok, s ekkor már félretolom a tányért az ebédnél, köszönöm nem kérek több semmit. S nézem az aláírást. hát azt gondoltam, hogy ő egy tiszteséges mesterségét ismerő és szerető emberke. De nem! Ő valaki más lett! De miért tette? Nem szerette a szakmáját? Más ideológiát követ? (De milyen ideológiát lehet ma követni!). Nem értem az egészet. Nem tesz semmit, én már sokmindent nem értek...( Azt sem értem, mikor egy hajdani pártvezér, most azzal dicsekszik, hogy semmiféle pártnak nem tagja. Ám!...) Valóban csak azt értem és érzem, hogy folyamatosan hazudnak és átvernek. Csak a pénzem kell, mert a nyugdíjpénztárba is amit befizettem, s most már kivehetném, mert éppen kellene az éléshez....Hát eltűnt! A biztosító pénzét elvitte a válság. Én meg hittem nekik!A pénzem java nincs már...S pofátlanul azt kérik, hogy ajánljam őket a családomnak. Mondom erre az éppen újabb pénzberakási agitációt kezdeményező hölgynek, hogy az én családomban már  csakis mindenkit lebeszélek, mert ellopták a pénzem. Ő még nyelni sem tudott....S aztán váltott, mint Lendvay Ildikó a vezérségre. Hát így vagyok én ezzel az egésszel, meg a sok röpcsivel (s kérdem, honnan van erre pénz!). S van még kérdésem, mint ez is "mit csináltatok a munkásosztállyal és a szakszervezetekkel. Megpuhítottátok őket?!
Tamási Áronnak van egy novellája, amit illik elolvasnotok, kedves elvti-urak (ha netán olvasnak is néha) ez a Rendes feltámadás címet viseli...Olvassátok, mert ezt a világot teremtettétek...

No most odébb megyek egy kissé, de maradok Tamásinál, mert megjelent előttem Fuszulán. Áron bizony egyedül volt a nagy rengetegben (mint ahogy mi is magunkra maradtunk a nagy rengetegben), s nem tehetett semmit, mert Fuszulán a hatalom embere volt. Egyszerű ember ő is, de eladta magát, meg hát az érzülete is olyas volt, hogy inkább oda, mint ide, mint ahogyan ez ma is lenni szokott, (inkább oda:lásd Károlyi Mihályt és Kun Béláékat, s mostanában azt a bizonyos decemberi népszavazást!), s szép lassan  eltékozlódik minden, mert köröttünk vannak a Fuszulánok, akik érdeke, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy alakulnak. De miből él Fuszulán? Van egy fizetése, de zsarnoki hatalmának felségjeleit viselve, mindenki megrémül tőle, s így amit lehet így vagy úgy megszerez. Hát még szegény Ábel kecskéjét is megölte, és falánk módon megette. Telhetetlen volt Fuszulán, de még fát is szívesen adott volna el, saját zsebre, csak Ábel éppen meg ne sejtse. Így vagyunk kedves Barátaim Fuszulánnal, és mai sok kis fuszulánokkal. Azt se tudják mi fán terem a sóhaj, mert ők csak a hatalom-sóhajt ismerik, teli jó sok pénzzel.Akiről mégis én szólni akartam a Rendes feltámadás püspöki kocsisa, aki meghal, annak rendje és módja szerint eltemetik, de aztán eljő a feltámadás órája, s elindul a feltámadott lélek az Úr elé. De csak menne! Nem úgy van ám, hogy csak odarohanunk, s kérdi Tamási egyik angyala: Miféle voltál rendes földi életedben? Kocsis- jött a válasz. Akkor tessék állni a sor végére, mert a rangsor marad itt is.

Kedves Ábelkéim ezt teremtették nekünk, miközben gyertyás, tüzijátékos tortákat szeletelgettek a magatok ünneplésére. Szegény kicsi Ábel! Elindulhatsz az országban, s aztán hajózhatsz Ámerikába (ahogy Babits mondaná) csak ezt a sarlatánságot  

tapasztalnád. Volt egyszer egy falu Gombölyűfalvának hívták. Ott a törvénykező házat az Ezer tükör házának hívták. Erre írtam ezt a mesét, olvassátok szeretettel, mert cudar világba kerültünk. Ellopják a pénzemet és még a szemembe röhögnek, hogy ilyen a kockázat, de azért kössek velük ismét megállapodást. De itt olvashatjátok a mesét: http://meseoroshaza.blogspot.com/ . A mese akkor lenne hatásos, ha most mindenki összefogna, és minden elölülőnek egy-egy tükröt adna, hogy mindig szembe nézzen önmagával. A törvénykező házakat mind-mind tükrökkel raknám teli, hogy bármerre fordul valaki, mindig szembe találkozzon önmagával. Nem tudom, hogy hatna-e, de azt tudom, hogy egyszer régen, még az "ánti világban lévő egyik oskolában" mivel nem bírtak a nebulókkal, ezért az iskola bejáratához és minden járatosabb helyre egy-egy nagy tükröt tettek a tanárok. Meglepő volt az eredmény. Beléptek az iskola épületébe, és elkezdtek viselkedni, mert a nekik sem tetsző önmagukkal találták magukat szembe. S a sok tükör hatott. Nos mai világunkban a politikusoknak állítanék ilyen tükröket...mindenhova vinném utánuk, mert ők értünk vannak, s nem mi értük. De ezt már elfelejtették! Ezért kell a tükör. Meg, ha éntőlem kéri valaki a pipámat, hát azt nem adom. Csak akkor kapja a pipát esetleg, ha tudja a Himnuszunk, van tiszteséges pontokba szedett programja és tud énekelni. No jó az utolsótól eltekintek...De akkor legalább balettezzen! Mert azt egyesek mesteri fokon végzik, még a a moszkovita balettől tanulták.  S bizony egyesek szépen eltáncoltatták a "hattyú halálát", mármint a néppel, hadd pusztuljon, ha nem hódol. Szegény kicsi Ábel gyerek nem is hódolt, s aztán temethetett, s zokogva borult térdre a Hargita tetején. Azt gondolta, most már mindennek vége, de hát nem úgy történt a dolog.          Igaz időnek kellett eltelnie, de mégis fordult a világ. Fordult a világ, azt hittük jóra, de bizony nem lett az mindnyájunk vigasztalója. Nem lett vigasztalás a többnek, mert nem oda született, hiszen álljon csak mindenki a maga  helyére. De hát lehet köpönyeget is cserélgetni, no persze a köpönyegről meg eszembe jut a jó öreg Akakij Akakijevics híres lyukas köpönyege, amit szegénykém kicserélt nagy koplalások árán, s aztán azon az éjszakán, mikor hazafelé ballagott-csoszogott a fogadásról, ahol bemutatta köpönyegét, hát lelopták a testéről. Szegény csinovnyik barátunk (mert barátunk ő, hisz napjainkra ő lett a megtestesült újvilági példázat!) aztán ebbe bele is pusztult. Istenem, már nem tudom hanyadjára kiáltok fel, hogy nagy orosz ember volt Gogol a maga furcsaságával egyetemben, de felismerte, hogy merre halad a világ, s zsenialításának ez az örültsége lám beigazolódott. Csinovnyikok vesznek bennünket körül. Egy jó csinovnyiki állásért lám el is adják magukat, s lesznek a "NAGY SZEM". Megfigyelnek, lelepleznek, félreismernek, félrelepleznek, félrevezetnek... S sokan vannak, mert nem olvasnak, nem akarnak gondolkodni, inkább elfogadnak mindent, amit készen kapnak. Érdekes egy folyamat ez. Javaslom nézzük ezt a szemet. Mit árul el? Mondják, hogy a szem a lélek tükre. Én azt gondolom, hogy már az is sokmindent elárulna, és jobb sorsot is teremtene ennek a szegény nemzetnek, ha a kiválasztottalk tekintetét megvizsgálnánk. Tartalmat, értelmet vagy azok hiányát tükrözné... Ki is fogom próbálni, hogy egy darabig csak a szemeket nézem, vajon miről árulkodnak! Szóval onnan indultam el, hogy kezdődik a nagy rodeó, s ez egyeseknek tetszik, másoknak nem. Nekem nem! Már a mondatok, szövegek felütése is hamis, nem is tudnak igazán szöveget szerkeszteni. Igy állunk kedves Barátaim a dolgokkal 2009 végefele, amikor árgus és hamis szemek pislognak ránk, néznek, mert a nézés mindenkit zavar, meg hát szólni jó szóval még mindig nem tudnak. Ezt nem tanulták meg

. No de ne is időzzünk ilyes dolgoknál sokáig, mert fontosabbak vannak a világon. Fontosabbak, mint például az, hogy tanuljunk meg ismételten olvasni. Igen, így mondom: tanuljunk meg ismét olvasni. Mert ott veszett el minden, mikor elfordultunk a könyvtől is, a könyvek könyvéről már ne is beszéljek. Azt gondolták egyesek, hogy a csodatechnika helyettünk majd megold mindent. Tévedtek, nagyon tévedtek, mint ahogyan azon oktatáspolitikusok is nagyot tévedtek, amikor az iskolarendszert kuszálttá, zavarodottá tették. mert eladták magukat ilyes-olyas hatalmi politikának. Ezek a szemek itt, mind minket néznek. Figyeljék egy kicsit őket, mert valamit sugalmaznak. Nekem is mondanak valamit: mert az egyik olyan savónézés, a másik úgy a nagy semmibe belekukucskál. De a baj, hogy bármennyire is szeretném nem találkoznak pillantásaink.

 Emlékeznek még a reneszánsz nagy mesterének Leonardo da Vincinek a Mona Lisa-jára? Bármerről nézzem, ő mindig rámtekint. Követ a tekintetével, de ez a követés, nem a meglesem követése, hanem a vágy, az együttlét, a tisztelet követése. Ezért mondom, hogy a szemeket nézzük, az sokmindent elárul! Csakis a szemeket!

Mona Lisa isteni tekintete, a tiszta tekintet, a világ szeretetének tükröződése a tekintetben. Hiába Leonardo tudott valamit!