Eljött ez a nap ismételten. Emlékszem korábban, már augusztus közepén az embert valami különös izgalom kerítette hatalmába. Elkezdődött a kétféle játék: az iskola vonzása és az iskola taszítása.
Tanár lettem egykoron, így akkor úgy tűnt az iskola vonzása erősebb volt, de valójában nem is tanárnak készültem, de nem bántam, hogy azzá lettem, sőt egyre jobban élveztem. Élveztem, mert olyan teret nyitott az embernek a tanítás, amit addig nem éreztem. Úgy voltam vele, s kollégáim közül is sokan, hogy valami csodálatos önmegvalósítás az iskola, a tanteremben való közös munka, no és mindaz, ami jelenti, hogy egy emberke-csoport rád figyel, fontos vagy nekik, s velük együtt újra és újra felfedezed a világot. A tanári munkában nekem mindig ez volt a szép, hogy mindig újra és újra felfedezni a világot. Irodalomról úgy beszélgettünk, hogy a tájékozódáshoz elengedhetetlenül szükséges alapismeretek mellett szabadon kalandoztunk, hogy a végtelenben szárnyaló gondolat újabb és újabb szeletét ragadjuk meg, és ízlelgessük, mint a csokoládét. Azok voltak a jó órák, amikor a vers vagy novella (tehát irodalmi szöveg) által olyan rejtélyes birodalomba jutottunk, ahol élveztük a szó, a szöveg, a gondolat varázsát. Ez volt a jó óra, hát ez volt az az iskola, amely vonzott, s igen sok tanítványomat tette olyan emberré, amelyben az önmagunk megvalósítása, megismerése, egymás iránti tisztelet állandó ápolása, nemzeti létünk fontossága, nemzetazonosságunk mindig elsőrendű volt, pedig ennek tételes megfogalmazását soha nem tettük. Érdekes módon ez így volt pajzs a tételesen megfogalmazott ideológiák, hamis eszmék ellen. Nem kellett kimondani dolgokat, de mindenki megértette. Ezt az iskolát szerettem. Utáltam a hivatalnokok által állandóan átformálni akaró iskolát, utáltam a hivatalnokokat, aki innen-onnan összelopkodott ötletekkel folyamatosan rombolták az iskolát. Sajnos látnom kell, hogy a rombolás bizonyos mértékben már sikerült. Elindultunk a bunkósodás útján.
Hát ez volt az iskola hosszú időn át, s mi mindent sikerült megvalósítani, s mi minden kudarca is volt az embernek (egyszer meg kellene írni...!)
Néha azért találkozom jó dologgal. Hát nézzétek meg, kedves Olvasóim ezt a képsorozatot. Ez is iskola. SŐT ISKOLA.
http://picasaweb.google.com/flp.belafulop.bla/Esztertanya#
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése