Az volt a rémület napja. Nem akartam hinni, mikor meghallottam, hogy egy repülőgép becsapódott New-Yorkban a kereskedelmi központ épületébe. Nem sokkal később aztán a következő is. Még most is fülemben vannak az izgatott közvetítések hangjai, a rémült emberek időnkénti beszűrődő, s mikrofonnal megörökített fájdalom-kiáltásai. Lám a sátán ideje eljött. A sátán öl.
Hosszú időn keresztül rémült kábulatban éltem én is, persze messze voltam én innen Orosházáról. New Yorkhoz, de mégis...
Ma is rosszul aludtam, mert két dolog figyelmeztetett, hogy veszélyben élek. Veszélyben élek, mert a tegnap láttam, hogy hazámat ismét hogyan tiporták porba. Láttam azt fölényes lehengerlő magatartást, amit ránk mért pergő nyelvével és gesztusaival, hangsulyaival Fico. (S Bajnai egyszer még Robertnek is szólitotta - hizelgően - , ha észrevették, mikor a válaszadásokra került sor!)
S akkor itt van ez a mai évforduló is, amikor emlékezünk, emlékezünk, mert így romboltak szét bennünket is. De mi rögtön fejet hajtottunk...
Nekem szeptember 11 most már kétszeresen fáj.
4 megjegyzés:
Kedves volt honfitársam.
Elnézését kérem de sokszor teljesen érthetetlenül állok (olvasom)némely bejegyzése elött. Tényleg ne haragudjon,de Ön ennyire tájékozatlan vagy egyáltalán nem olvas "szamizdatblogokat" ?
Most pl. Dán-t ?
Én bűnös lélek bevallom : Szept 11 estéjén már nem hittem a hivatalos magyarázatoknak !
Ez a hülye Fico pedig csak annyiban különbözik elődjeitől, hogy "kikiabálja" szándékait és nem sunyin cselekszik ! Ennyi !
Most legalább lehet szócsatát vivni a "majomparádéval" !!!
A Dánt-t nem találom, de keresem, hogy okos legyek!
Niels Harrit és a 9/11
A "2000talets Vetenskap" c. svéd alternatív egészségügyi magazin összefoglalója egy szenzációs kutatásról
Niels Harrit tudományos kutató, tudományos érvekkel bizonyítja, hogy az általános kép, amely leginkább jellemezte az eseményeket szeptember 11-én, egy blöff, színlelt összeesküvés. Az elmélet, ami szerint a két repülőgép okozta volna, hogy három felhőkarcoló dőlt romjaiba a World Trade Centernél, egyszerüen nem lehet igaz. Niels Harrit szükségesnek tart egy új, tudományos megközelitést, amihez egy új tanulmány kell, ami az események alapjaira kutat, hogy mi történt, és ki az, aki valójában okozta az egészet. Nem utolsó sorban a WTC-Center katasztrófa bűnbak-stratégiájának következménye az lett, hogy az Egyesült Államok, és szövetségesei, valamint Dánia, Harrits hazája, háborút kezdett Afganisztánban. A teljes felelősséget arab terroristákra hárították.
Associate Professor of Chemistry, Koppenhágai Egyetem
Niels Harrit a tudományos világban a kémiai tudományok doktora, docensi beosztásban. A Koppenhágai Egyetemen, a kémia tanszéken dolgozik. Ő az, aki egy amerikai és egy ausztrál kollégájával türelmesen és körültekintően végzett munkával közzétett egy 25 oldalas tudományos jelentést, amely szerint sikerült megállapítani, hogy az épületek romjaiból előbukkant bőséges mennyiségben egy viszonylag újfajta termit
Két repülő és három épület..., annak az volt az oka, hogy mindhárom összeomlott épület figyelemreméltó módon nemcsak totálisan tönkrezúzódott, hanem az összeomlás mindhárom esetben megközelítette a szabadesés sebességét, az esés szimmetria szinte százszázalékosan pontos volt, és hatalmas mennyiségű mérgező por képződött.Stb !
Igazán nem akartam a nyugalmát zavarni...
[http://www.antidogma.hu/node/1740]
Megjegyzés küldése