Már régóta érzem a folyamatot, mert köröttem oly sokmindent feladtak már az idősek és lassan a fiatalok. Mindenki útra készülődik, mert ez az ország egyiket sem szereti, vagyis nem az ország nem szereti gyermekeit, hanem a bal-liberális posztkommunista rendszer generálja, miközben pimasz módon az Internacionálét éneklik. Igen ide jutottunk mára. S nagyon rafináltan teszik a dolgot, hogy ne vegye észre a tömeg (mármint a szavazóbázis) a vezércselt, mert mindent alkotmányossá tesznek, hogy aztán a zsíros falatokat bespájzolják, s hazavigyék, kivonják az állami vagyonból. Mert ez történik!
S eközben a megcsömörlött idősebb nemzedék inkább legyint, és készülődik végső hazájába (kivéve a moszkovitákat, mert nekik azért még mindig szépen csurran a hűségpénz!). A fiatalok, egyre inkább azt nézik, hogy hogyan, merre, elköltözni innen, de minél gyorsabban.
A magyarság szépen lassan feladja szállásait, jó földjeit, iparát, potenciális gazdaságát, már mind elvitték, mert a rendszer "okos" urai eladták.
Néptelenednek el a falvak, de kisvárosok és nagyvárosrészek is,más kultúra költözik helyükbe, és már csak megtűrt sem lesz a magyarság.
S az anyaország megpecsételte a magyarság sorsát azon a december 5-i szavazáson, ahol a szocik halálra rémisztették a nyugdíjasokat, s a hiszékeny (mert a többség az!) embereket, hogy jönnek a határon túlról, s elvesznek mindent.
Jönnek is, de nem azért. Nem lett invázió, de lett idehaza "nagy magyar káosz".
Olvasom, s most már tény, hogy Romániában megszavazták azt a törvényt a napokban, amely szerint, aki rajta kívül álló ok miatt elvesztette román állampolgárságát, most már megkaphatja, ha kéri. Lehet akár egy vagy több más állampolgársága, akkor is kérheti, három generációs vonatkozásban.
Emlékszem Orosházán is nagyon folyt az ellenagitáció akkor, hát íme a tanulság. Románia megmutatta, hogy Románia nyíltan megteszi, amit a magyarok nem mertek, vagy nem is akartak. Ezt Gyurcsány Ferenc talán jobban tudja.
A statisztika magáért beszél vagy hazudik!, de tény, hogy a Kárpát-medence magyarsága porlik, mert a környezet és az anyaország is ezt segíti.
Tapasztalom, hogy félelem ül a lelkekbe ismét, mert halad minden a kimozdíthatatlanság útján.
Ez a mi sorsunk?
Nem hiszem!
Akkor hallgassunk Adyra: "Elvadult tájon gázolok,
Köröttem gaz, dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
EZ A MAGYAR UGAR...
Olvassátok tovább a verset. Vegyétek le a könyvespolcról a kötetet, sok okos gondolat van abban.!
3 megjegyzés:
Spectator aki nem is annyira spectator.(elnézést a humorért!)
Voltunk mi még sokkal rosszabbul is mégis talpra álltunk !!! Igaz,hogy most "Zsákmányország" Magyarország de azért nem kell ennyire letörtnek lenni.A sorsunk sem pecsételődött meg dec.5-én.
A Habsburgok is azt gondolták,aztán 1849-ben szétvertük a monarchiát !
Az a baj, hogy csak szét akartuk verni, de inkább kiegyeztünk, s lettünk csatlós űllam. Persze arról lehet beszélgetni, hogy másként lehetett volna (vagy kellett volna)-e tennünk, mert a monarchia és a nagy pusztulásunk betetőzése a Trianonnal kezdődött igazán.
S aztán a folytatás a kommunista diktatúra, amely elemei, ideológiája ma is itt munkálkodik. Az emberek tudatába beivódott. Hogy lesz-e elég ereje a magyar nemzetnek ismét megmutatni magát.! Az idő dönti el. Én már nem érem meg! Mindenesetre nagyon mélyre süllyedhetünk még, s a történelem során számos nép eltünt. Hiszen a brittek is beolvadtak a normanokba és szászokba, s lett a modern angol nemzet... Szóval az idő teszi a maga dolgát, de aggódásom/saink nem hiábavalók...gondolom én!
Hát ennyit ehhez. Majd folytatom.!
...hát az öreg kommunisták, de majd az ifjabbak sem készülődhetnek a "végső hazába", mert hogy ateisták lévén nekik az nincs. Mert ők sok egyéb mellett elkövették a legnagyobb bűnt: Istentagadók lettek!!!! Haláluk óráján egyedül néznek szembe a Teremtővel.
S ha eljő az idő a Semmiben semmivé lesznek. Kell-e nagyobb büntetés?
Megjegyzés küldése